Amíg nem volt erre kényszerítő tényező jelesül egy négyéves unokahúg a zoo-látogatástól tartózkodtunk. Minden ehhez hasonló műfajt, ami például Szombathelyen madár- és hüllő-show képében borzaszt, idegen területnek tekintettünk.
Mi élvezet van abban, gondoltuk, hogy falatnyi terráriumban unottan utálkozó, rémséges csúszómászókat szemlélhetünk. Az állatkert hallatán pedig egy börtön villant be, ahol a csimpánzok rabruhában rázzák a rácsot. Kölyökkorból is csupán a főbejárat kőelefántjai, a ketrec mögé zárt oroszlán, és egy áruda maradt meg, ahol, hiába volt a hosszas, sunyi, hisztibe torkolló aknamunka, csak nem kaptuk meg azt az óriás Moncsicsit. (Ki lehet találni, melyik táncdalfesztivál idején sétálhattunk itt utoljára.)
Ha nincs ürügyül a kíváncsi gyerek, sose tudjuk meg, hogy állatkertügyileg is sokat változott a világ. Persze a kölyök, mint lenni szokott, minden idegszálával a csokoládégyár reklámsátraira, a fagyi- és perecelosztókra koncentrál, kevésbé a körülötte felhalmozott állatseregletre.
Rémlik, a víziló nem hal
Mint hajdan Nemecsek a Füvészkertben, többnyire látatlanban tapogatózunk, bár szikrázó a későőszi napsütés. Kezünkben a prospektus-térkép, elvileg az útirányok is jól beazonosíthatóak, egy idő után azonban fittyet hányva a tervezésnek, sodródunk az árral. Utunk a főbejárattól indul, az emléksétányon át első löketre az orrszarvúhoz érünk. Mekkora! A termetes jószág alapjáraton ketyeg, szarvát egy farönkhöz dörgöli. Négy óra múlva, amikor ismét arra tévedünk, ugyanebben a pozitúrában masszíroztat. A közelben a vízilovak a medence alján bóbiskolnak, vasárnap délelőtt lévén, ez érthető is. Rémlik, a víziló nem hal, gyaníthatóan tüdővel lélegzik, azonban a két bestia hosszú percekig nem hajlandó a vízből kidugni bájos fejecskéjét.
Egy orrcsavarás a visongó kínai turistacsoportnak
Az elefántok már mozgékonyabbak, pihenőállásban pózolnak egy visongó kínai turistacsoportnak. Szurikáták, babirusszák, stuccok, tevék és zebrák, szép sorjában. A közeli játékbarlang a gyerkőcökkel közlekedőket órákra megakasztja. A homokos fövenyre emelt kalandvár szintjein több száz gyerek csúszik-mászik, ugrál, mint a kenguru, siklik, mint a vipera, csimpaszkodhat kedvére. Szülő legyen a talpán, aki képes hiszti nélkül kijjebb toloncolni innen a csemetét.
Szafari és a jeges érzés
A Nagy sziklához már órák múlva érünk, a macit, mindhiába a tiltás, málna helyett almával dobálják. A barna bunda feláll, a papa videózza. A betonszikla szűk hely, a medve így állandó bámulásra kárhoztatott, nem cserélnénk vele. A tigriseket és a jaguárt hasztalan keresgéljük.
Távolabb, a plexifal mögött egy zsebkendőnyi dzsungelben, centikre tőlünk a macskák királya bóbiskol. A pihegő oroszlánt egy, a Spektrumon kiművelődött apa a fiának egyszerűen vérengző terminátorként definiálja. A kissrác erre büszkén és szorosan a plexifalhoz nyomul. Bátor bizony, pózol egyet a papa kamerájának. Azért kicsit csalódottak, hogy nem épp egy zebranyáj feltrancsírozása közben kapták lencsevégre.
Szép kis hely a Bagolyvár is, ahol kisemlősök, mosómedvék, őserdei kutyák és selyemmajmok tanyáznak a falatnyi szabadban. A Kis szikla tövében a jegesmedvének is hűlt helye. Kárpótol, hogy a közeli betonbunkerben kiépített akvárium falán keresztül a fókákat víz alatt is nézegethetjük. A falakon, a szemléltető oktatás jól kitalált transzparensein belekukucskálhatunk az előttünk úszkálók bőre alá, csontrendszerét és zsírvastagságát tanulmányozhatjuk.
Az állatkert az elmúlt évtizedek alatt jókora szemléletváltáson ment át
A park egész területén szelektív a hulladékgyűjtés, mindenütt olvasható egy-egy figyelmeztető, a környezet védelmére buzdító tábla. Jó megtapasztalni, hogy a ketrecek számának csökkenésével egyre több a vadaspark jellegű, mesterséges sziget, ahol parányi zöldben, relatíve szabadon lődöröghetnek az állatok. A Majomszigeten például a főemlős rokonok a ketrecekből, a rácsos csatornán keresztül egy patakpartra ruccanhatnak ki. Jó látni a nagy tó partján sütkérező teknőcöket, flamingókat és pelikánokat is, és a közelben a karmos majmoknak épített kis szigetet.
Az állatismertető táblák figyelemfelkeltőek és informatívak, az élőhelyek szerint berendezett állatházak (mint a vízparti Élet háza) is többnyire érdekesek és igényesek. Dicséretére válhat még a zoopark gazdáinak, hogy az idősebb kölykök szórakoztatására kitalálták a Zooolimpiát. A lényege, az aktuális terepen élő állatka tulajdonságait utánozva, kérdésekkel és feladatokkal mozgatják meg a gyerekeket. Például ilyenekkel: Figyeld az órát, meddig bírnád a víz alatt! Próbáld ki te is az őserdő országútját, csimpaszkodj! A kenguru testhosszának ötszörösét, 8-12 métert is tud ugrani. Te mekkorát ugrasz?
A zoo-csemege is zseniális találmány
Etetés közben, hála a zoo-csemegének, hasznosnak érezhetjük magunkat, jót cselekedhetünk. Ötszáz forintot feláldozva egy kis zacskó fűkapszulával lelkiismeret-furdalás nélkül, kedvünkre tömhetjük a jószágokat, akik cserébe egy-egy simogatást is engedélyeznek nekünk. A külön berendezett állatsimogató is zseniális találmány, ahol a gyermekek végre testi közelségben is megtapasztalhatják, milyen jámborak a fűkapszulára beizgult kiskecskék. Csupán a kerítés oldalában elhelyezett varázsdoboz kelt bennünk némi megrökönyödést. Az ismeretterjesztés még rendben is volna. Arról tájékozódhatunk, hogy ipari társadalmunk a háziállatok mely testrészét miként hasznosítja. A tálalás azonban mellbevágóan gusztustalan: a ládikóban fröccsöntött szalonna, mellette a májas és a szappan
Egy délután a bejáráshoz kevés, a Pálmaház külön birodalom, elég csak a bejárat oldalában a kaktuszokat szemügyre venni, és elszalad újabb fél óra. A parkban is órákig nézelődhetnénk, ott a Pillangók Háza, ami most épp zárva, szemben a Noé Bárkája, ahol rendszeresen állatbemutatókkal is szórakoztatják a nagyérdeműt. Megéri oda is bekukkantani. Lassan záróra, a Zoo-túrába olyannyira bemelegedtünk, hogyha most fővárosi unatkozó nyugdíjasok, vagy GYES-es kismamák lennénk, azonnal bérletet váltanánk, hisz babakocsi-tologatáshoz, sétálgatáshoz remek a környezet. A bérlet megéri, az egyszeri beruccanás ugyanis nem olcsó mulattság. Vegyünk egy tipikus négykeréken gördülő kétgyerekes családot, akik - ez könnyen kiszámolható -, a dzsungelkalandot öt-hatezer alatt nem úszhatják meg.
Fotók: az Állatkert honlapja
