Nem mondhatjuk, hogy nem foglalkoztatja a szombathelyieket a volt huszárlaktanya sorsa. A nyugat.hu nem is olyan rég részletesen, decemberben és a héten pedig a Magyar Rádió Napközben című műsora foglalkozott a témával. Akkor dr. Paksy Ágnes, az Apáczai Alapítvány kuratóriumának elnöke és Csermelyi András, Szombathely alpolgármestere vitázott az éterben.
Úgy tűnt, hogy az álláspontok nem közelednek, sőt a város második embere szerint óriási hiba, hogy a város nem perli vissza az ingatlant, hiszen az alapítvány eredeti célja nem valósult meg: a komplex oktatási intézményből nem lett semmi sem.
A város tulajdonos is, meg nem is
És miért nem perli vissza a város az alapítványtól az egész épületegyüttest? Dr. Ipkovich György polgármester hangsúlyozza, hogy az ingatlan egy részét perlik, de azok az épületek, amelyeket az Apáczai felújított, maradnának az alapítvány tulajdonában.
Az önkormányzat 6 épületnek jelenleg is ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonosa, mivel még Wagner András polgármestersége idején kifizette értük a 10 millió Ft-os megváltási árat. Ám az alapítvány azóta sem adta vissza a 6 épületet, és nem járult hozzá a telek megosztásához sem.
Az önkormányzat tehát jelenleg perben áll az alapítvánnyal. A város legutóbb jognyilatkozat pótlására nyújtott be keresetet, amivel azt akarja elérni, hogy az Apáczai végre járuljon hozzá a telek megosztásához. Addig ugyanis nem lehet bejegyezni a tulajdont a Földhivatalban. Ha a bíróság kedvező döntést hoz, akkor az ingatlan mintegy kétharmada visszakerül a város teljes tulajdonába.
Oszthatatlan közös átok?
A történethez hozzátartozik, hogy a város egyszer már pert nyert az alapítvány ellen 1999 áprilisában.
Azonban hiába készült el a telek megosztási vázrajza, sőt a műszaki engedély is megvolt a telekalakításhoz, az alapítvány elnökének kezdeményezésére 2001 januárjában műemlékvédelem alá helyezték a volt huszárlaktanyát. Sőt, a műemlékvédelmi hivatal úgy rendelkezett, hogy az ingatlant egységesen kell megőrizni. A bíróság ezért 2002 májusában nem is járult hozzá a telek megosztásához.
Kérdés az is, hogy műszakilag megoldható-e az egységes műemlékvédelem alatt álló telek megosztása? Ipkovich György szerint lehet, hogy nagyobb sikerrel járnának a bíróságon, ha módosítanák a keresetet és tulajdoni hányad megállapítását kérnék a bíróságtól.
Az igazság az, a város sem tudna mit kezdeni az épülettel
A polgármester azonban úgy látja, hogy nem a pereskedés jelent megoldást, mert az elhúzódik 2-3 évig is. A lényeget ezután mondja ki a város első embere: a gond az, ha hirtelen visszakapná a város máról holnapra az ingatlant, maga sem tudna vele mit kezdeni. Nincs ugyanis olyan befektető, aki a műemlékvédelmi kötöttséggel járó pluszköltségeket és engedélyeztetési tortúrát vállalná.
Mégis jobb, ha műemlékként omlik össze?
Félő, hogy a huszárlaktanya a műemléki védettség állapotában fog a földdel egyenlővé válni. Groteszk a kijelentés, de a város számára ez hozná az üdvözítő megoldást, mert amennyiben a műemléki védelem alatt álló épület elpusztul, akkor feloldható a miniszteri rendeletben meghatározott védelem.
Kinek az érdekeit védi a műemlékvédelem?
Amúgy az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni az épületek fenntartásáról és állagmegóvásáról.
A jelenlegi életkép illusztrálására hadd idézzünk egy, a megyei napilapban megjelent olvasói levélből: Elszomorodik az ember, ha végigmegy a 11-es Huszár úton, és rátekint a volt huszárlaktanyára. Gizes-gazos terület, omladozó és beázó épületek, úgy néz ki, mint egy elhagyott, gazdátlan lakatlan terület. Le sem írható véleményeket hallani az autóbuszon és a járdán közlekedő járókelőktől, helyiektől és nem szombathelyiektől egyaránt. Nem akarják az emberek elhinni, hogy egy ekkora területnek így kell tönkremenni a város központjának közelében. (Vas Népe, 2005. január 11.)
Az örökségvédelem szerint minden rendben
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal soproni regionális irodájának vezetője, Figler András azonban máshogy látja a helyzetet, szerinte az alapítvány arra törekszik, hogy minél több épületet felújítson. A hivatal az éves ellenőrzések során pedig egyszer sem marasztalta el az Apáczait. Ez azért érdekes, mert információink szerint az érintett területen olyan istállót és természetes kőből készült itatóvályút bontottak el, amelyek tényleg ipari műemlékek. Felvetésünkre Figler András azt válaszolta, hogy vályúkat valóban bontottak el, de azok nem a védett terülten voltak, ugyanis nem az egész terület védett.
Valaki mindig vétóz
Mi lehet mégis a megoldás? Ipkovich György szerint, ha jelentkezne egy befektető, akkor mindenképpen megoldanák az ügyet.
Az már más kérdés, hogy a befektető személyére a kuratórium is áldását adná-e? Ugyanis a peren kívüli megegyezés a város és az alapítvány között többször is azon bukott meg, hogy a kuratórium tagjai nem értettek egyet az ingatlan hasznosításában. Mindig akadt egy, de inkább két tag, aki megvétózta a határozatot, így elhalt minden kísérlet. Kivéve azt az esetet, amikor az Apáczai elnöke a kuratórium megkérdezése nélkül az egyik épület előtti placcot egy használtautó-kereskedésnek adta át. Legalább is ahhoz az önkormányzat nem járult hozzá, a város nélkül ugyanis nem lehet dönteni az ingatlanról, ez benne van az adományozási okmányban.
A műemlékvédelmi hivatal viszont kiadta az engedélyt. Figler András azt mondja: az engedély (hozzájárulás) csak ideiglenes. Az ebből befolyó pénzt egyébként az ingatlan fenntartására fordítják, és úgy gondolom ez mindannyiunk érdeke, a városé is.
Lenni, vagy nem lenni? Választ kéne adni!
Úgy tűnik tehát, hogy mind a városnak, mind az alapítványnak jó ez a mostani állapot, mert egyik fél sem tudna mit kezdeni az ingatlannal.
Csak az a kérdés, hogy a mindent romba döntő enyészet megelőzi-e annak beismerését, hogy az Apáczai Csere János Alapítvány léte okafogyottá vált? A városvezetés meg miért tétovázik, amikor legutóbb éppen a régi klinika épületét vette meg egy befektető, pedig a homlokzatot neki is műemléki állapotban kell megőriznie? Igaz, hogy több évig a régi onkológiai tömb is parlagon hevert, de legalább a tulajdonviszonyok egyértelműek voltak.
