„Nem ott parkoltunk, költöztünk” – jelentkezett a szombathelyi fűben álló Mercedes gazdája

Az egyik lakó látni vélt valamit, az autó tulajdonosa pedig megmagyarázta, hogy mi történt.

A minap arról írtunk Üres parkolóhelyek mellett is a járdára és a fűre parkolnak egyesek Szombathelyen September 02. 07:05 , hogy üres parkolóhelyek mellett is a járdára és a zöldterületre állnak autósok a szombathelyi Rohonci úton. A fotókon szereplő Mercedes tulajdonosa azonban jelentkezett nálunk, és azt mondta: a kép valóban csalóka, mert ők nem ott parkoltak, hanem éppen költöztek.

A történet egy olvasónk által küldött fotósorozatokkal kezdődött. A képeken két autó is meglehetősen szokatlan helyen állt a Rohonci út 23. környékén: egy osztrák rendszámú Opel gyakorlatilag a járdán, egy magyar rendszámú Mercedes pedig a háztömb előtti zöldterületen.

Az olvasónktól érkezett egyik fotó
Olvasó

Az esetet olvasónk úgy látta, hogy mindez különösen bosszantó azért, mert közben a kijelölt parkolóban több szabad hely is volt. Így született meg a cikkünk is, amelyben azt írtuk: nehéz eldönteni, hogy kényelmességről vagy nemtörődömségről van-e szó.

Nos, a Mercedes tulajdonosa szerint a történet ennél jóval prózaibb.

„Nem ott parkoltunk”

A hölgy telefonon keresett meg minket, és azt mondta, az autó azért került a fotón látható helyre, mert a fiának segített a pakolásban és a költözésben. Majd hozzátette, csak akkor álltak meg ott, amikor a csomagokat levitték.

„Nem ott parkoltunk, költöztünk” – foglalta össze a lényeget.

A tulajdonos szerint a költözés augusztus 21-én kezdődött, az utolsó napokban pedig értelemszerűen megszaporodtak a fuvarok. Korábban nagyjából naponta egy alkalommal álltak oda, az utolsó két napban azonban már több körre volt szükség.

Szerinte ráadásul szándékosan úgy álltak meg, hogy ne akadályozzák a gyalogosokat, és amikor megtelt az autó, elvitték a csomagokat. Azt is hangsúlyozta, hogy szerinte a fotókon látható kitaposott rész nem miattuk alakult ki. A költözés végül véget ért, az autó pedig azóta már nem is jár oda.

A másik autó története is másképp néz ki

Az osztrák rendszámú Opelről is kérdeztük. A Mercedes tulajdonosa szerint annak az autónak a jelenléte sem egy klasszikus parkolási történet volt. Elmondása szerint egy idős férfit segítettek be az autóba. Az idős embert két ember támogatta az első emeletről az autóig, és csak addig álltak ott, amíg sikerült biztonságosan beültetni.

A másik esetre is volt észszerű magyarázat
Olvasó

Hogy pontosan hová vitték, azt a Mercedes tulajdonosa nem tudta, de szerinte könnyen lehetett, hogy orvoshoz indultak. „Nem értem, hogy ebben mi volt a probléma” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte egy nehezen mozgó idős ember esetében érthető, ha nem a legtávolabbi kijelölt parkolóhelyről kell megtenni az utat az autóig.

Így tehát elmondható, hogy időnként a látszat csal és a történeteknek van egyszerűbb magyarázata annál, mint ami néhány fotóból és az azokat kísérő sorokból kirajzolódik. Végül egy rejtéllyel kevesebb lett Szombathelyen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés