15 évet kapott Portik a Prisztás-gyilkosságért

Jogerős a Fővárosi Ítélőtábla ítélete.

Jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte Portik Tamást és a másodrendű vádlottat a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.

A több mint másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságra az ügyészség szerint Portik Tamás adott utasítást. Az ügy hátterében kölcsönügyletekkel kapcsolatos elszámolási vita állhatott. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.

A vádirat szerint Portik Tamás, aki 1994 és 2000 között - az olajügyletekkel kapcsolatba hozott - Energol Rt. igazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és nagy befolyásra tett szert az alvilágban.

Portik Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette. A hatóságok őt gyanúsítják a Prisztás-gyilkosság mellett a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantással és Seres Zoltán, illetve testőre 1999-ben Tahitótfaluban történt meggyilkolásával.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek