A Szombathelyi Haladásban folytatja a pályafutását a négyszeres bolgár válogatott Galin Ivanov – írja bolgár sajtóhírekre hivatkozva a Csakfoci.hu.
A sportal.bg azt írja, a harmincéves támadó középpályás másfél évre szóló szerződést köt és 500 ezer eurót, azaz valamivel több mint 160 millió forintot fog keresni Szombathelyen, amit a Levszki Szófia helyett választott a játékos.
Igen, Magyarországra megyek. Életem jelenlegi szakaszában nekem és a családomnak is ez a legjobb döntés. A Levszkitől is kaptam ajánlatot, de a leginkább elfogadható megkeresés Magyarországról jött
– nyilatkozta Ivanov.A játékos mostanáig a Szlavia Szófia csapatát erősítette, az elmúlt szezonban nyolc gólt szerzett. Ősszel három Nemzetek Ligája-mérkőzésen is szóhoz jutott, a szlovénok ellen pedig be is talált.
A Haladásnak nagy szüksége van erősítésre. Habár utolsó meccsén döntetlent játszott a Pakssal
Pontot szerzett a Haladás Pakson 2019. February 09. 20:09 , utolsó, szinte biztosan kieső helyen tanyázik, és nehéz elképzelni, hogy meg tud kapaszkodni az első osztályban.
Ebből a szempontból nem teljesen világos, miért volt szükség egy bolgár válogatott játékosra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!