Penthouse szépségverseny Szombathelyen

Nem csak a versenyzők, de a hostessek és a meghívottak is igen szemrevalók voltak a Penthouse Magazin versenyén.

A karcsú lányok kedvelői ugyanúgy találhattak ínyükre valót, mint a teltebb idomok szerelmesei és a hajszín sem korlátozódott egyetlen szín árnyalataira.
Az est házigazdája Csiszár Jenő mellett Kovács S. Mónika, akit a Nagy Ő-ből ismert meg az ország.

A legszebbnek ezúttal a 13-as sorszámmal induló, ezért folyamatosan cukkolt, 23 éves Kabay Andrea lett. A büki lány jelenleg a győri Széchenyi Egyetem diploma előtt álló építőmérnök hallgatója.
– Ez volt az első versenyem, hirtelen ötlettől vezérelve jelentkeztem rá, a párom pedig bíztatott. A verseny előtt kicsit ideges voltam, de ez szerencsére elmúlt. Természetesen nagyon boldog vagyok.
Diploma előtt állok, még nem tudom hogy alakul a jövőm, de az biztos, hogy mindenképpen szeretném megtartani a szakmámat –mondta a verseny után a fiatal lány. Annyit még megtudtunk tőle, hogy 172 centiméter magas és nem diétázik, amit megkíván, azt megeszi, ráadásul nem sportol.

Még több kép a rendezvényről

Az első udvarhölgy ezúttal a 16 éves, szombathelyi Abonyi Adrien lett, akivel korábban már találkoztunk egy szépségversenyen, ahol szintén szép eredményt ért el.
– Újsághirdetésben láttam meg a felhívást és egy nappal a verseny előtt jelentkeztem. Nem gondoltam volna, hogy benne leszek az első három helyezett között. Néhány év múlva szeretnék nagyobb szépségversenyeken is indulni –mesélte lelkesen a Kereskedelmi és Vendéglátói középiskola első éves tanulója, akinek jelenleg nincs komoly barátja.

A tánc szerelmesei a Savariaban is felfedezhetik a lányt, aki újságíró, vagy színésznő szeretne lenni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Galéria