Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Finisben a női U-19-es válogatott EB-felkészülése

Markó Edina vezetésével a Király Sportcentrumban tartotta egyhetes EB-felkészülését a magyar női válogatott.

A 24 fős keret napi kéz edzéssel , szabadprogramokkal és két edzőmérkőzéssel készül a Július 20-án kezdődő hazai rendezésű Európa-bajnokságra.
Vasárnap Ausztriában léptek pályára a harmadosztályú FC Stern  csapata ellen. Pénteken pedig a tavalyi osztrák bajnok Neulengbach vendégeskedik Szombathelyen.
Pénteken keretszűkétesen esik át a csapat, mivel az EB-re csak 18 játékost lehet nevezni, 6 játékosnak sajnos nem fog megadatni, hogy pályára léphessen az Európa-bajnokságon.

Válogatottunk 20-án Európa és a világ talán legerősebb csapata, a német válogatott ellen játssza első mérkőzését.

A szövetségi edzőt kérdeztük az esélyekről:
Németország kiemelkedik a mezőnyből, nálunk magasabban jegyzett csapatokat is gyakorta nagy különbséggel győznek le. Ennek ellenére azt gondolom, nekünk örülnünk kell, hogy egy ilyen nagyszerű csapattal játszhatunk, és a lányokat motiválni fogja, hogy ellenük is bebizonyíthatják, jók a nemzetközi porondon. Ha esetleg alul maradunk, azzal sem foglalkozunk sokat, hiszen tudjuk, hogy nekünk nem a németeket kell elsősorban megvernünk.

A németek elleni nyitómeccsen az újjávarázsolt büki stadionban lép pályára a csapat, remélhetőleg sok néző kilátogat majd, hogy biztassa a csapatot. Nagy szükség lesz rá.

A magyar csapat csoportmeccseinek programja

Július 20., szerda
A-csoport, MAGYARORSZÁG-Németország, Bük, 19 óra 30
Július 22., péntek
A-csoport, MAGYARORSZÁG-Finnország, Pápa, 17 óra
Július 25., hétfő
A-csoport, Svájc-MAGYARORSZÁG, Zalaegerszeg, 19 óra 30 perc

Az Európa-bajnokság programja:

Július 20,, szerda
A-csoport, Finnország-Svájc, Pápa, 17:00
A-csoport, MAGYARORSZÁG-Németország, Bük, 19:30
B-csoport, Franciaország-Oroszország, Andráshida, 17:00
B-csoport, Skócia-Anglia, Zalaegerszeg, 19:30

Július 22., péntek
A-csoport, MAGYARORSZÁG-Finnország, Pápa, 17:00
A-csoport, Németország-Svájc, Bük, 20:00
B-csoport, Franciaország-Skócia, Andráshida, 17:00
B-csoport, Oroszország-Anglia, Zalaegerszeg, 20:00

Július 25., hétfő
A-csoport, Németország-Finnország, Bük, 19:30
A-csoport, Svájc-MAGYARORSZÁG, Zalaegerszeg, 19:30
B-csoport, Anglia-Franciaország, Pápa, 17:00
B-csoport, Oroszország-Skócia, Andráshida, 17:00

Július 28., csütörtök
Elődöntő 1, Zalaegerszeg, 18:00 (Eurosport)
Elődöntő 2, Zalaegerszeg, 21:00 (Eurosport)

Július 31., vasárnap
Döntő, Zalaegerszeg 18:30(Eurosport)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sport

Tovább az oldalra