A verseny után egy kis elemzésbe kezdtünk a pontozólapok környékén, és bár még véletlenül sem merünk arra gondolni, hogy esetleg valaki is részrehajló volt a zsűri tagjai közül, de találtunk egy kis furcsaságot. A magyarok évek óta rivális csapatának számító oroszok honfitárs zsűritagja (egyedüliként a 7 tagú zsűriből) úgy látta, hogy a Savaria TSE alakítása még a középdöntőbe jutáshoz sem elég. A döntőben is furcsán alakultak a dolgok, ezúttal egy másik csapat kárára: az orosz bíró ismét saját csapatát látta legjobbnak, és mutatta fel az 1-es táblát a végül 4. helyen záró orosz csapatnak, ezáltal akaratlanul is a litvánokat segítve a végső győzelemhez a brémeniekkel szemben.
Végeredmény:
1. Klaipeda - Litvánia
2. Grün-Gold-Club - Németország
3. TSG Bremenhaven - Németország
4. Tsveta Radugi - Oroszország
5. Savaria TSE - Magyarország
6. Vera Tjumen - Oroszország
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!