Sikeres a kanadai cirkuszban a szombathelyi kötélugró lány

Bánhelyi Kata heti öt alkalommal lép fel telt ház előtt. A világhírű cirkusz több tízezer jelentkező közül választotta ki.
A Szombathelyi Kötélugró Klub többszörös világ- és Európa-bajnok sportolója októberben utazott el két bőröndnyi személyes cuccal Szombathelyről, hogy egy kemény felkészítés után a porondra léphessen. A húszéves lány heti öt alkalommal öregbíti hazánk és Szombathely hírnevét, igaz, természetes szépségéből a közönség nem sokat láthat, az erős maszk takarja az arcát.

Álmok és rémálmok

- Montreálban egy háromhetes felkészítésen vettem részt, ahol edzéssel, szerepjátékokkal, énekléssel és kosztümpróbákkal telt a napom. Gipszből kiöntötték a fejem, és azon próbálták ki, milyen smink menne hozzám. Kiderült, hogy a sminket mindig magamnak kell elkészítenem. Ez első alkalommal 2 órámba került, de ma már háromnegyed óra alatt megvagyok vele.

November elején Hongkongban volt az első fellépésem, ami hibátlanul sikerült. A kétórás műsorban 10 perces számom van, emellett kisebb szerepeket is kaptam - mesélte vidáman Kata, a Berzsenyi főiskola egyik csendes zugában, ahol barátjával együtt leültünk beszélgetni. - Az előadás egyébként egy kislányról szól, aki nem kap elég figyelmet a szüleitől. A műsor az ő álmait és rémálmait meséli el. A műsor nagyon művészi, inkább a szomorkás hangulat jellemzi, de azért vannak vidámabb percek is. Én az álom részben, a legvidámabb jelenetben szerepelek. Amit csapatban ugrálok, az ugyanaz, mint amit az előző kötélugró lány is csinált, de az egyéni részbe belevihettem a kreativitásomat.

Mint megtudtuk, Kata társai rendkívül segítőkészek, köztük az a lány is, akit a szombathelyi ugróköteles váltott a cirkuszban. Kata első héten kisebb szerepeket kapott, de a második héttől már csinálta az ugróköteles számot, a nézők legnagyobb örömére.

Ott nem cirkuszkocsiban élnek

Mint kiderült, a hongkongi közönség nem fél tapsolni és ujjongani, ha valami fantasztikus, lebilincselő produkciót lát, így aztán Kata nem maradt sikerélmény nélkül, pedig elmondása szerint könnyebb dolga van a kötéllel ahhoz képest, mint amit itthon csinált. A nemzetközi csapatban a magyar lány mellett az orosz artisták és egy német fiú képviseli Európát. Jövőre már Kata veheti át az ugróköteles csapat edzői teendőit. A cirkusz egy városban rendszerint egy hónapot tölt, jövőre Kanadában és az USA nagyvárosaiban szerepelnek. A cirkusz vezetői megbecsülik a fellépőiket, akik a legnagyobb kényelmet biztosító szállodákban laknak, de a társaság is tudja, miért vannak a cirkusznál, így senkit nem kell munkára noszogatni. Rendszerint hétfő a szünnap, Kata ilyenkor indul városnéző túrákra.

Titkok a porondról

- Amellett, hogy a pénz miatt is megéri csinálni, rengeteget látok a világból. Az elején kicsit féltem, de nagyon tetszik a cirkusz, csak kicsit furcsa a sok ki-be pakolás. Nagyon érdekes, hogy a produkciók alatt élő zenekar játszik. Ha valaki hibázik - ami velem is előfordult már -, akkor azonnal annak megfelelően változik a zene, így a közönség gyakran észre sem veszi, hogy baki történt. Ilyenkor az előadás után nincs letolás, hiszen ilyen nehéz feladatoknál ez bárkivel előfordulhat. Ha esetleg nagy baklövés történt, akkor az érintettekkel azt külön beszélik meg a vezetők, nem a csapat előtt. A cirkuszban nincsenek állatok, ezért a fináléban mindenki maszkot húz és imitáljuk őket. Én például kismajom vagyok - mosolygott Kata.

A barát itthon maradt

A szombathelyi kötélugrók nyáron Torontóba mennek világversenyre. Kata akkor Philadelphiában lesz, ami ott nem nagy távolság, ezért szülei, akik egyben a szombathelyi csapat edzői, valamint testvére, aki szintén eljutott a cirkuszi válogató legutolsó fordulójáig, "átrepülnek" meglátogatni. Kata egyébként e-mailben és chaten tartja a hazaiakkal a kapcsolatot. A cirkusznak komplett számítógépes parkja van, amit a fellépők szabadon használhatnak. A kedves mosolyú lányt a családján kívül leginkább barátja várja haza.

- Nehéz elviselni a hiányát, de nagyon büszke vagyok rá. Az álma teljesült ezzel a lehetőséggel - mondta Kata barátja, amitől még a közelben áhítattal figyelő ruhatáros néni is meghatódott. A pult mögött ülő ruhatáros a beszélgetés végén tiszta szívből kívánt sok sikert Katának és azt is elárulta, hogy élvezettel hallgatta a tehetséges lány beszámolóját.

Három éve még a szombathelyi kötélugrás gyökeréről írtunk, két éve pedig részletesen beszámoltunk a szombathelyi kötélugrók sikeres Guinness-rekordjáról. Akkor megemlítettük, hogy sokan csak gyerekes ugra-bugrálásnak tartják a kötélugrást, de semmiképpen sem komoly sportnak. A kötélugrók kedvét azonban nem sikerült elvenni, sorban hozták az eredményeket, és ezzel együtt formálták az emberek hozzáállását választott sportjukhoz. Szombathely nem igazán bővelkedik a sikeres sportágakban, a kötélugrás azonban ezen kevesek között van. Reméljük, hogy hamarosan a megérdemelt elismerését is megkapja, ezúttal nem a nemzetközi közönségtől, hanem hazai pályán, helyi sportvezetőktől és helyi közönségtől.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Sport