Dr. Györke Eszter nyerte az Év Vasi Embere közönségdíját

Orvosi hivatása mellett a nemzeti hagyományaink megőrzésében is aktívan segít.

Dr. Györke Eszter 2022-ben az Év Vasi Embere Díj közönségdíjasa, adta hírül a Vas Megyéért Egyesület Facebook-oldala.

Mészáros D. Zsolt
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Dr. Györke Eszter a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán diplomázott 2007-ben. 2009-ben kezdte rezidensi éveit Szombathelyen, a Markusovszky Kórházban. 2016-ban szerzett csecsemő- és gyermekgyógyász szakképesítést, majd 2021-ben gyermek hemato-onkológiai szakvizsgát.

2014-ben kérte fel Masát főorvos úr az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítvány vezetésére. Elnöksége alatt megújult a gyermekhematológiai részleg és ambulancia, emellett kiemelt figyelmet fordítottak a műszerpark fejlesztésére, az egészségügyi dolgozók szakmai továbbképzésére, valamint betegeik családjainak szociális támogatására. Számára rendkívül fontos lelki rehabilitációjuk is, ezért minden nyáron megrendezésre kerül a meseterápiával egybefont élménytáborunk, a Csodaszarvas tábor.

2015-ben a szombathelyi Markusovszky-pályázatra beadott pályaműve I. díjat kapott, 2018-ban a Magyar Onkológia szaklapban jelent meg cikke, mely egy agydaganattal kezelt betegük táplálásterápiáját foglalta össze. 2021-ben megkapta adjunktusi kinevezését. 2022-ben az „Egy csepp remény tengernyi infúzióban – egy leukémiás tini naplója” című segítő könyv szerkesztője volt.

Orvosi hivatása mellett fontosnak érzi nemzeti hagyományaink megőrzését. 2014 óta a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes művészeti vezetője. Szólótáncosként 2018-ban Vincze Ferenc-díjban, majd 2019-ben Fülöp Ferenc-díjban részesült. A dozmati Értéktár Bizottság tagjaként igyekszik segíteni kulturális örökségünk megőrzését.


Lapunk is indított voksolást az Év Vasi Emberéről, olvasóinknál pedig szintén Dr. Györke Eszter nyert, összesen 245 szavazattal. Náluk a második helyen Perl Zoltán (168 szavazat), a harmadikon pedig Dr. de Jonge Tamás (105 szavazat) végzett.

A Vas Megyei Közgyűlés és a Vas Megyéért Egyesület immár 25. alkalommal hirdette meg a választást, aminek célja, hogy elismerjék azt, aki 2022-ben a legtöbbet tette a megyéért.

A választás első körében a Vas Megyei Közgyűlés és a Vas Megyéért Egyesület által felkért kuratórium kiválasztott 10 személyt, akik közül a második körben titkos szavazással választják majd ki az év emberét. Az ő kiléte egyelőre még nem ismert.

A díj átadására ünnepélyes keretek között január közepén a Megyeházán fog sor kerülni.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra