Hétvégén első alkalommal rendezték meg Gersekaráton az Energy-Dabaston akrobatikus rock and roll meghívásos táncversenyét. A versenyre összesen 360 táncoslábú fiatal adta le a nevezését, akik 11 kategóriában mérték össze tudásukat. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen rengeteg remek produkció közül kellett kiválasztaniuk kategóriánként, azt a 7 legjobb párost, akik a döntőbe juthattak. A döntésüket nehezítette még, hogy néhány táncos hajmeresztő, akrobatikus mutatványokra volt képes a táncparketten. A program egésznapos helytállást követelt meg a versenyzőktől, délelőtt 11 órától egészen este 9-ig folyamatosan dübörgött a zene, recsegett a padló a rockisoktól a Gersekaráti Művelődési Központban. Koszogovits Norberttől, a rendezvény főszervezőjétől megtudtam, hogy ha támogatókban továbbra sem lesz hiány, számíthatunk a folytatásra. Így Gersekarát már nem csak a horgásztóról és a jetskiről lehet méltán híres.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.