Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

A kicsi fiú nagyra nőtt

Az utóbbi időben újabb sportág iratkozott fel a szombathelyi sikersportok közé. A dobóatléták, a súlyemelők, vagy éppen a kosarasok mellett érdemes odafigyelni a kick-boxosokra is. A húszas éveibe most belelépő Dancsó Zoltán például sorra szállítja a jobbnál jobb eredményeket. Még nincs két hete, hogy megnyerte light-contactban a 79 kilogrammosok között az Európa bajnokságot, vasárnap pedig a Sportházban megtartott Bajnokok Gáláján mutatta meg tudását a szombathelyi közönségnek. Aki látta meccs közben, tudja, sztár van születőben.

Savaria Fórum, 1998

Az utóbbi időben újabb sportág iratkozott fel a szombathelyi sikersportok közé. A dobóatléták, a súlyemelők, vagy éppen a kosarasok mellett érdemes odafigyelni a kick-boxosokra is. A húszas éveibe most belelépő Dancsó Zoltán például sorra szállítja a jobbnál jobb eredményeket. Még nincs két hete, hogy megnyerte light-contactban a 79 kilogrammosok között az Európa bajnokságot, vasárnap pedig a Sportházban megtartott Bajnokok Gáláján mutatta meg tudását a szombathelyi közönségnek. Aki látta meccs közben, tudja, sztár van születőben.

- Amikor megbeszéltük az interjú időpontját edződdel, Mayer Gáborral, csak Kicsinek szólított téged. A gála plakátján is mint Dancsó "Kicsi" Zoltán szerepelsz. Aki ismert téged, tudja, szép szál fiatalember vagy. Honnan mégis ez a becenév?

- Alig hatéves voltam, amikor 1984-ben elkezdtem edzésre járni. Bár sok gyerek kezdte velem együtt - voltunk vagy százötvenen -, idővel elmaradoztak, én pedig 1989-ben átkerültem a nagyok közé. Így lettem a "Kicsi". Igazság szerint nem is én voltam a legtehetségesebb a gyerekcsoportban, csak ehhez a sportághoz a tehetség mellett kell kitartás is. Nem mindenki bírja az egyhangúságot, a napi kétszer kétórás edzést.

- Tegyük hozzá, nem is akármilyen edzést. Egy ismerősön mesélte, hogy eddig életében kétszer fáradt ki teljesen. Egyszer, amikor az óceánból akart kimenteni valakit, és a hullámok folyton visszalökték a vízbe, másodszor pedig egy kick-boksz edzés után. Te is fáradtnak látszol, 9 győzelem után nem volt még lazítás?

- 14 percet küzdöttem az Európa bajnokságon, mögöttem van a teljes év, elfáradtam. Érzem még az idegi leterhelés nyomait is.  Pihennem kellene, melegvízbe ülni, lazítani a testemet, de nem lehet. Testnevelés tagozatra járok a főiskolára, itt a vizsga időszak, még meg kell írnom néhány dolgozatot is. (Az akarat meglétét igazolhatja az újságíró is, Zoli filozófia jegyzeteket szorongat végi az interjú alatt.) Vasárnap pedig a szombathelyi közönség előtt kell bizonyítanom a gálán.

- Említette az idegi leterhelést. Mennyire fontos ebben a sportágban a test mellett az agy?

- A fizikai terhelésre fel lehet készülni, a technikát is be lehet gyakorolni. Mégis van, aki felmegy a pástra, s nem tudja kivitelezni azt a technikát, amely az edzésen remekül megy neki. A súlyemelésben Szombathelyen is, meg Budapesten is ugyanannyi az a háromszáz kiló, amit fel kell emelni. Ha valaki egy másik emberrel küzd rögtön kiszámíthatatlanabb lesz minden. Megpróbálsz minden rezdülésére figyelni, miközben az egyik kezeddel ütsz, a másikkal védekezel, s ott van még a két láb is, amit ebben a sportágban kötelező használni.

- Ezek szerint nem árt némi pszichológiai érzék sem. Vannak bizonyos jelek, amikből következtetni tudsz ellenfeled jellemére, várható küzdési módjára?

- A küzdelmet mindig köszönéssel kezdjük. "Osz" mondjuk, és összeérintjük az ökleinket. Ha ilyenkor nem néz a szemembe, könnyen megesik, hogy hátulról támad majd. Az is sokat jelent, ha nem határozottan, csak latymatagon nyújtja az öklét. Vagy ha valaki a küzdelem előtt csak áll maga elé nézve egy sarokban, másként fog küzdeni, mint aki felpörögve, állandóan mozogva várja, mikor kezdheti már a meccset. Én egyébként szívesebben küzdök egy technikailag fejlett ellenféllel, mert kisebb az esély, hogy sérülést okoz nekem. Ha valakit csak a győzni akarás, meg a fizikai erős hajt, az csak jön előre, üt-vág, miközben mindenről elfelejtkezik. Szerencsére én az ilyen eseteket is tudom kezelni

- Itt el is érkeztünk egy kényes ponthoz. Mennyire veszélyes a kick-boksz?

- Egyesületemben, a Kondor & Sragner Controll SE-ben űzött ágak nem azok. Védőfelszerelésben küzdünk, és nem visszük be teljes erővel az ütéseket. Nekem is csak kisebb sérüléseim voltak.

- Nyertél már három junior Eb-t, idén tiéd lett a junior világbajnoki cím is a felnőtt Európa bajnokság mellett. A tervek szerint mi következik még?

- Nem szabad a babérjaimon ülni. Szeretnék a ligh-contact mellett semi-contactban is válogatott lenni. Az idén Európa bajnokság volt, jövőre pedig világbajnokság lesz a sportágban...

- 21 évesen ott vagy a világ legjobb kick-boxosai között. Kérdés, mennyire értékelik ezt idehaza. Anyagilag biztosan nem annyira, hiszen a nyáron sokan találkozhattak veled, amikor a város egyik papírüzletében amolyan mindenesként dolgoztál teljes erőbedobással és jókedvvel.

- Tetszett a munka és kellett a pénz is. Bár a szüleimmel élek, ők tartanak el, valamit nekem is hozzá kell tennem. Ez nem is zavar annyira, mint az, hogy az első két évben az eredményeimet sem értékelték igazán. De aztán Mayer Gáborék, az egyesület jó eredményeket hozó felnőttjei megtörték a jeget. Az emberek rájöttek arra is, hogy a kick-box nem azonos azzal a durva verekedéssel, amit sok filmben látnak. Ma már sokan felismernek, gratulálnak, sok üdvözlő táviratot is kaptam - többek között a polgármestertől is -, a győzelmem után. A főiskolán is megváltoztak velem szemben, sokat segítenek. Ez nem azt jelenti, hogy kivételeznek, sőt, jobban elvárják, hogy ott is bizonyítsak.     

- Említetted, hogy gyerekként azért te is lógtál volna néha az edzésről, de az apai szigor közbelépett, s most már örülsz ennek a szigornak. A Dancsó szülök most nagyon, vagy nagyon-nagyon büszkék a fiúkra?

- Nagyon-nagyon. Bár sajnos keveset tudok velük otthon lenni.

R.Gy.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sport

Tovább az oldalra