A lányok röplabda döntőjével folytatódott a rendezvény a tornateremben. Ugyanebben az időben kezdődtek meg a játékok az iskola egész területén. Lehetett sakkozni, csocsózni, lemérhették a diákok a tudásuk az iskolai Legyen Ön is milliomosban, de lehetett nézni filmeket, vagy akár koncertet hallgatni, sőt még a LOGO Ifjúsági Szolgálat is bevetésen volt aznap a suliban, a diákok velük is megismerkedhettek.
A tornaterem volt a nagyobb események színtere, táncbemutatók, tanár-diák gálák, döntő mérkőzések, akrobatikus kosarasok, a szombathelyi ugróköteles lányok mind-mind színesítették a műsort. Nem unatkozott senki, aki részt vett a délig tartó KDG diáknapon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!