Energy – világhíres táncosok Szombathelyről

Az idén Riminiben megrendezett Modern Táncok Világbajnoksága jól sikerült a szombathelyieknek.
Az egyesület három éve, 2003-ban alakult öt koreográfussal, köztük Tóth Gáborral az élen, aki nem kis múlttal állt neki a tánciskola működtetésének. Standard tánccal kezdte, majd tizenkilenc évesen tért át a hipp-hopp és a funky világába, ami valljuk be, nem kis váltás lehetett, pláne ennyi idősen. Ő mégis megcsinálta, sőt, sikeresen felkészítette csapatait, hogy éremmel térjenek haza a versenyekről.

Aranyból egy halommal

Nyugat(Ny): Rengeteg egyesület hangoztatja, hogy világbajnok lett ezen az olaszországi VB-n. Ezek szerint ilyen könnyű lenne? Manapság csak ki kell állni a porondra, és miénk az arany?
Tóth Gábor(T.G.): Egyáltalán nem! Azért terjedhetett el ez a tévhit, mert nagyon sok kategória van, és nem mindegyik olyan kemény.
Amikben a szombathelyiek indultak, viszont nagyon is az. Minden egyes helyezésért meg kellett küzdenünk, mivel mi főleg a funkyt, és a hiphoppot, dance show-t és caribic latin-t választottuk. Érdemes még annyit tudni a VB-ről, hogy a selejtezők során minden országból a három első helyezett jut ki, idén viszont annyian voltak, hogy ott is kellett elődöntőket csinálni.

Szabályok között is lazán

Ny: Sokan alapítottak már tánciskolát, és sokan buktak bele, mert nem jutottak előrébb. Pedig a modern táncok nagyon eklektikusnak tűnnek, de csak vannak bennük szabályok?
T.G.: Természetesen! Nem táncolhatsz akármit, az elvárásokhoz tartanod kell magad. Ami a laikusoknak ugrándozásnak tűnik egy-egy produkcióban, az mögött valójában sok munka, szervezettség, tudás áll. Na, jó, persze azért nem minden esetben van így. A fantáziádat úgy kell szabadon engedni, hogy közben köt a stílus.

Ny: Melyik modern tánc a legszabályszerűbb?
T.G.: Szerintem a dance-show. A lényege, hogy valami történetet vigyenek a mozgásba, valamiről szólnia kell a koreográfiának. Néha egész profi színészi teljesítményt kell nyújtani.

Ny: Milyen fajta táncokat oktattok?
T.G.: Mindent. Megtalálható ugyanúgy a salsa, a társastánc, és a különböző modern irányzatok.

Ny: Honnan indultak el a modern táncok?
T.G.: Minden ilyesfajta kultúra Amerikában alakult ki, majd átterjedt Európára is, közben mindig meg-megújulva. Ebben a táncfajta változik a leggyorsabban. Amit két-három éve táncoltunk, ma már kidobhatjuk a kukába. Hogy tudjuk tartani a lépést, folyamatos továbbképzések vannak. Még a profiknak sem szégyen a tanulás.

Ny: Kiknek, hogyan tanítjátok a modern táncokat?
T.G.: Nálunk az alapedzés heti kétszer másfél óra, a versenyzőktől persze többet várunk el. Elég nagy az iskola, négyszáz tanulónk van, ebből ötvenhat főt vittünk Riminibe.
Nem akarok nagyképűnek tűnni, de szerintem a másik helyi csapattal, a Westsiddal azért tarjuk a szintet, ha profizmusról van szó.

Már négyéves kortól foglalkozunk a gyerekekkel, sosem lehet időben elkezdeni, de vannak idősebbek is, nem szabunk korhatárt. Akit érdekel, szívesen bevezetjük a műfaj rejtelmeibe.

Ny: Milyen adottságok kellenek ahhoz, hogy valaki igazán jótáncos legyen?
T.G.: Némi hajlékonyság, de főleg ritmusérzék. Akár tizenhét éves kezdőből is profit tudunk faragni, ha nem botlábú, van egy kis kitartása, meg egy kevéske háttértudása

Egy kis látványos

Ny: Hol lehet fellépni a modern tánccal!
T.G.: Mindenütt megfordultunk már a falunapok, szállodák, roadshow-k. A legjobb az idei Rimini, és a tavalyi győri VB volt. Bár most az olasz szervezéssel akadtak gondok, a hangulat feledhetetlen.

Ny: Mi lesz veletek nyáron?
T.G.: Június 25-től július 2-ig a hat-tizenkét éveseknek, július 2-től 9-ig a felsőbb korosztálynak szervezünk tábort Gersekerátont. Várjuk a jelentkezőket! Szent Iván éjen pedig a Claudiussal szemben lesz egy félórás műsorunk.

Ny: Hol keressenek benneteket az érdeklődők?
T.G.: Az Energy Fittness a 11-es Huszár úton van, bejelentkezni pedig szeptemberben kell. A netfüggők figyelmébe ajánlom webcímünket a www.energyfittness.hu-t. Reméljük, sokaknak felkeltettük az érdeklődését! Érdemes kipróbálni, mert nem csak kifinomultabb mozgáskultúrát, szebb külsőt, egyéni kisugárzást kölcsönöz a tánc, de a közösség is nagyon családias.

Fotóink a csapat gersekaráti bemutatóján készültek

A Modern Táncok Világbajnokságán elért eredményeik:

  • Funky formáció junior 1. helyezés (koreográfus Tóth Gábor és Patkós Renáta)
  • Funky formáció felnőtt: 1.helyezés (koreográfus Poór Szilvia)
  • 2. helyezés (koreográfus Tóth Gábor)
  • Marton Laura funky youth egyéni 3. helyezés (koreográfus Tóth Gábor)
  • Klatz Norina funky youth egyéni 5. helyezés (koreográfus Galambos Mónika)
  • Galambos Mónika-Poór Szilvia funky duó felnőtt 7.helyezés
  • Hip-hop felőtt formáció 5. helyezés (koreográfus Tóth Gábor)
  • Tóth Gábor Hip-hop felnőtt egyéni 8. helyezés
  • Dance show mini kis formáció 2. helyezés (koreográfus Patkós Renáta)
  • Dance show kis formáció felnőtt 10. helyezés (koreográfus Poór Szilvia)
  • Caribic latin kis formáció junior 1. helyezés (koreográfus Tóth Hédi)
  • Caribic latin kis formáció felnőtt 1 helyezés (koreográfus Varga László)

Fotó: Szundi

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Galéria