Beleznay: Nem megfelelően alakulnak a dolgok
Beleznay László érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy a megyei közgyűlés elismerése jelen esetben nem jelentett többet annál, mint hogy a Vas Megyei Sportigazgatóság működésében nem találtak semmilyen orvosolásra szoruló problémát. Az alelnök kijelentette, hogy Varga Zoltánnal semmiféle személyes problémája sincs, a sportigazgatóság vezetője ugyanis mindig szívesen segített neki, ha arra kérte őt.
Beleznay hangsúlyozta, hogy véleménye mentes a személyes felhangoktól, és azért mondja el azt, mert úgy látja, hogy nem megfelelően alakulnak a dolgok.
Az emberek jó része nincs tisztában a jelenlegi felállással hangoztatta ismét Beleznay László korábban már vihart kavart meglátását.
Egymás mellett, a szerepeket kellően nem tisztázva működik a Vas Megyei Sportigazgatóság és az úgynevezett Sportági Szakszövetségek Tanácsa, pedig ennek a két szervezetnek el kellene különülnie.
A sportigazgatóság feladata a sport koordinálása és felügyelete lehetne, erre pedig az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha a Megyeházán működő Művelődési és Sport Titkárságunkon két fő látná el a munkát. Emellett szükség lenne a Sportági Szakszövetségek Tanácsára, amely viszont a versenyek szervezésével, rendezésével és ezek pénzügyi lebonyolításával lenne megbízva. A fent vázolt esetben ugyanis megfelelően elválnának, és láthatóak lennének a feladatok. A jelen állapotban egy szövevényes rendszerről van szó, amelyet csak Varga Zoltán igazgató úr lát át vázolta elképzeléseit Beleznay.
Beleznay László ismét utalt a megye sportjára fordítandó pénzek szerinte helytelen felhasználására:
Az sem mellékes, hogy a jelen felállás szerint a sportigazgatóság dolgozói ingyen végeznek szolgáltatást a szakszövetségeknek. Emellett talán nem túl szerencsés dolog, hogy Varga Zoltán a sportigazgatóság és egyben a Sportági Szakszövetségek Tanácsának titkára is.
A legutóbbi sajtótájékoztatón elhangzottak azon részével egyet tudok érteni, hogy a sport a politika befolyása alá került, csakhogy nem most és nem általam. A sport holdudvarában jelenleg is sokan és jól élnek. Éppen ezért megszólalásommal azt szeretném elérni, hogy a megyében a sportra szánt pénzösszegeket kizárólag arra költsék, és ne másra. Ehhez szerintem a sportigazgatóság átszervezsére halaszthatatlanul szükség van zárta szavait a megyei közgyűlés második embere.
Varga: Egy ember véleménye
Roppant érdekesnek tartom, hogy Beleznay László véleménye ekkora port kavart. A megye közgyűlésének egyhangú támogatása mellett ugyanis engem nem igazán érdekel, mit mond egyetlen ember fogott mondandójához Varga Zoltán Vas megyei sportigazgató. (Varga Zoltán néhány nyilatkozatot is eljuttatott lapunkhoz, amelyekben sportági vezetők méltatják szervezete munkáját. A sportigazgató kifejezett kérésére ezeknek is helyt adunk.)
Ha követnénk az alelnök tanácsát, akkor nem lennénk képesek elvégezni a munkánkat, és ilyen formában nem is lenne annak értelme. A szakmai érvek mellett pénzügyileg sem érné meg felszámolni szervezetünket, ugyanis sok főként szponzori pénzt hozunk a megye sportjának vélekedett Varga.
Beleznay vádjaira amelyek szerint a sportigazgató a mindenkori politikának kedvez Varga a következőképp replikázott:
Hogy a politika befolyása alatt állnék? A megyei sportigazgatónak lojálisnak kell lennie a mindenkori politikai és sportvezetéshez, hiszen az igazgatóság onnan kapja a pénzt.
A közgyűlés 1998 óta megötszörözte a sportra szánt pénzt, köszönhetően a megye sporttanácsnokának, a közgyűlés elnökének és a frakciók összefogásának. A sportról van szó, már pedig ha a sportra szánt pénzösszeget növelik, akkor a sportigazgatónak a közgyűlés minden tagjával elégedettnek kell lennie, és meg kell köszönnie az együttműködést. A mindenkori politikai és sportvezetés igényeit ilyen szempontból a sportigazgató természetesen igyekszik kielégíteni. Más megyékben is ugyanígy működik a sportélet szervezése, ám míg máshol dicséret, addig itt bírálat jár az elvégzett munkáért cserébe.
Beleznay úr felvetésére szeretném elmondani, hogy a Sportági Szakszövetségek Tanácsának titkári pozícióját mindig is a sportigazgatónak volt tisztje ellátni. A pénzek felhasználása pedig rendszeres ellenőrzés mellett történik, irányszámainkat a Szövetségi Tanács fogadja el. A pénzügyi vizsgálat természetesen ezúttal is megtörtént, és most sem találtak hibát a gazdálkodásunkban. A sportigazgatóság alapító okiratában benne foglaltatik: a szakszövetségeknek segítséget nyújtunk pénzügyileg, szakmailag és egyéb területeken is. Ha az alelnök úr elvárásai alapján működnénk, már régen megszűnt volna a Vas Megyei Sportigazgatóság. A harmincöt szövetséget is beleszámolva mintegy ezer ember fordul meg irodánkban: alighanem látható, hogy szervezetünk igenis fontos szerepet tölt be a megye sportéletében igyekezett cáfolni Beleznay elfolyó pénzekre tett utalását Varga Zoltán.
Varga Zoltán néhány nyilatkozatot is eljuttatott lapunkhoz, amelyekben sportági vezetők méltatják szervezete munkáját. A sportigazgató kifejezett kérésére képgaléria formájában ezeknek is helyt adunk.