Már a döntő másnapján megjelentek az interneten a felejthetetlen mellfejesből kihozott paródiák, úgy is mint a kisbolygót koponyájával szétrobbantó Zidane, a fejeléstől lángba boruló Materazzi, MC Hammer és Chuck Norris beemelése a történetbe, a PC-re adaptált mellbebólintó-játék a legutóbbi poén pedig a francia klasszis sportszerűtlen megmozdulását Fidel Castro eltaknyolásával összetákoló videó. Magával az esettel lapunk is foglalkozott, legutóbb pedig szavazásra bocsátottuk a kérdést: mit gondolnak olvasóink a döntő száztizedik percének sportszerűtlenségéről?
Voksoló olvasóink 288- an voltak több mint fele, 139 (48%) elítélte a gall vezér cselekedetét, mondván: Sportember ilyet nem tesz, ettől sportember.
Negyedük, 80 fő (28%) azonban képben lehet Materazzi agresszivitástól egyáltalán nem mentes pályafutásával, hiszen egyetértenek azzal az opcióval, hogy az olasz egy szemét antifocista, hótziher megérdemelte.
31-an (11%) gondolták úgy, hogy nem kell véresen komolyan venni az esetet, hiszen Zidane is csak egy ember, a maradék két lehetőségre pedig egálban érkeztek a szavazatok: 21-en (7%) vélekedtek aképpen, hogy nincs mit csodálkozni, Zizou idegrendszere nem először akad ki, és hasonló arányban azt, hogy ha a férfiúi méltóság megkövetelné, én is így tennék.
Miként vélekedsz Zidane megmozdulásáról a döntőn? | |
Sportember ilyet nem tesz. Ettől sportember. | 139 |
Sportembernél is megesik, hiszen ő is csak ember. | 31 |
Zizou nem egy békés alkat, és az idegrendszere sem először akad ki. | 21 |
Materazzi egy szemét antifocista, hótziher megérdemelte. | 80 |
Ha a férfiúi méltóság megkövetelné, én is így tennék. | 17 |
Következő szavazásunkban a sporttól elszakadva a fiatalos hevületű kulturálódási formulák felé rángatjuk a gyeplőt, és azt kérdezzük, olvasóink milyen zenei fesztiválokat vállalnak-vállaltak be idén nyáron. Görgessenek címlapunk aljára a szavazáshoz!
Vonatkozó cikkünk:
Zidane a vb legjobbja - Bólints Zizou!