Az MSZP városi alelnöke és megyei elnökhelyettese, dr. Nemény András a Park Hotel Pelikánban tartott keddi tájékoztatón már végérvényes biztosítékkal szolgált a sajtónak: a két párt akkor lesz boldog, ha ismételten dr. Ipkovich Györgyöt láthatják viszont a polgármesteri székben. Választási szövetségről van szó, Szombathely további dinamikus fejlődése érdekében egészítette ki őt Németh Kálmán, a liberálisok megyei vezetője.
Az indítandó jelöltek tekintetében sem érheti különösebb meglepetés a választókat, de új arcként üdvözölhetik az eddig MSZP-aktivistaként ténykedő informatikus Oroszvári Pétert, a vállalkozói szemléletet erősítő Kollarits Lászlót, visszatérőként az időközben jogi egyetemet maga mögött tudó dr. Czeglédy Csabát, egyetlen női indulóként pedig az ügyrendi bizottságot navigáló Csönge Mártát.
| Az MSZP-SZDSZ szombathelyi képviselőjelöltjei:
1. sz. választókörzet: Varga Tamás, SZDSZ-MSZP |
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!