Fidesz: működésképtelen lesz a közgyűlés

A Fidesz szerint diktatórikus döntések születtek. Úgy vélik, a baloldal megvásárolta a szavazatokat, amiért a polgármester a felelős.

Közéleti vasfüggöny?
„Rossz hangulatban és szájízzel jöttünk el a közgyűlésről” – kezdte a tájékoztatót Horváth Zsolt, a Fidesz városi elnöke.
„Szabó Gábor és Gyimesi József a polgári oldalról leadott szavazatokat ezüsttálcán kínálta fel, a baloldal pedig megvásárolta azokat” – mondta, hozzátéve, ezzel „új baloldal” alakult ki Szombathelyen.

Horváth Zsolt szerint „nehéz helyzetben van a város, pénzügyi csőd fenyeget, ebben a helyzetben összefogásra van szükség”.
A polgármester azonban „közéleti vasfüggönyt húzott a frakciók közé. Mi kinyújtottuk a kezünket, ő azonban nem csak ellökte, de rá is taposott” – jelentette ki.

A polgári oldal azonban ennek ellenére továbbra is hajlandó a „kiszámítható, korrekt, átlátható együttműködésre” – mint megtudtuk. A városi elnök szerint a tapasztalt módon csak néhány hónapig lehet vezetni a várost, a kialakult helyzetért „minden felelősség a polgármesteré.”

„Megvásárolt képviselők”
Molnár Miklós, a Pro Savaria frakcióvezetője úgy vélte, a konstruktivitás alapfeltétele, hogy normális vitát lehessen folytatni. „Mi sokkal nagyobb hangsúlyt helyeztünk volna a bizottságokra” – hangsúlyozta, és hozzátette, így a jövőben minden kérdésről a közgyűlésben alakul majd ki komoly vita.
Molnár Miklós szerint a képviselői szavazatokat a polgármester „megvásárolta”, a koalíció képviselői vagy alpolgármesteri, vagy tanácsnoki, vagy bizottsági elnöki pozíciót kaptak.

Horváth Zsolt úgy vélte, hogy az ülés előtti utolsó egyeztetés csak színjáték volt, aminek bizonyítéka, hogy a külsős tagokat meghívták az eskütételükre, „ami nem is szerepelt a napirenden”. „A frakciószövetség egységes” – válaszolta egy kérdésre. Elképzelhető, hogy lesznek kiszavazások, azokat azonban egyeztetés fogja megelőzni. „Nem tudnak minket leszalámizni” – jelentette ki.

Kompromisszum képtelenség?
A városi elnök szerint az a tény, hogy a 48 százalékos frakció 20 százalék alatti arányban kapott volna bizottsági helyeket, „az együttműködés teljes hiányát, kompromisszum képtelenséget” jelent. „Így nem lehet a várost irányítani” – jelentette ki.

Horváth Zsolt lehetségesnek tartotta, hogy a felajánlott bizottsági helyeket a későbbiek folyamán betöltik, de erről egyelőre nem döntött a frakció.

A tájékoztatón elhangzott, ha folytatódik az alakuló ülésen tapasztalt tendencia, „működésképtelen lesz a közgyűlés”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Önkormányzati választás 2006