Ipkovich és Molnár most már hivatalosan is indulhatnak a városvezetői posztért

Tudvalevő, hogy 100 ezer fő alatti településen az összes választásra jogosult 2 százalékától kell összegyűjteni a kopogtatócédulákat, hogy valaki hivatalosan is polgármesternek jelöltethesse magát (képviselőjelöltek esetén ez 1 százalék, és a saját körzetük választóira vonatkozik csupán). Amint az a két nagy párt lapunknak eljuttatott közleményéből kiderül, ez mindkettejüknek sikerült.

"A Fidesz Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Pro Savaria Egyesület közös polgármesterjelöltje, Molnár Miklós a mai napon kilenc órakor - elsőként a jelöltek közül - leadta a jelöléséhez szükséges mennyiségű ajánlószelvényt” – áll az ellenzéki párt közleményében. Míg a szoclib, MSZP és SZDSZ összefogás tömörebben, ám már a jelöltekre vonatkozóan is úgy fogalmaz: „a jelöltséghez szükséges ajánlószelvények mind a képviselőjelöltek, mind a polgármesterjelölt részére összegyűltek.” Vagyis az összes jelöltüknek megvan a kellő számú kopogató cédulája.

A Fidesz-KDNP kihangsúlyozta még: Pro Savariával közösen állított jelöltjét támogatja a Vállalkozók Pártja, a Fidelitas, a Polgári Egyesület Szombathelyért, és a Nemzeti Fórum is, a polgármester jelölt kampánya pedig ezúttal hivatalosan is kezdetét veszi.

Az MSZP pedig azzal zárja közleményét: jelöltjeik természetesen tovább gyűjtik az ajánlószelvényeket, és folytatják a választópolgárok személyes megkeresését.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Önkormányzati választás 2006