Idén augusztus 19-én is több százan voltak kíváncsiak a hajókészítő mesterek álmaira. Minden csónak a vizuális élmény mellett egy-egy üzenetet is hordozott. Volt, amelyik szimplán cég reklámüzenetét, akadt az államalapítás témáját feldolgozó úszó alkalmatosság, ám volt olyan is, amelyik a drog elleni harcra hívta fel a figyelmet. Egyik leglátványosabb a szombathelyi vikingek hajója volt, melynek árbocát a hídnál le kellett engedni, ugyanis nem fért volna át alatta. És ha ez még nem lenne elég, valamely zümmögő társadalom összes tagja is felvonult a hajókkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!