Az I. Savaria Szépe szépségverseny, a vasárnapi viharos befejezés
után, a tógás rész megismétlésével pénteken negyed-tizenegykor, a városháza
előtti téren folytatódik. Fotósunk a minap intim pillanatokat csípett el: bejutott a
vetélkedő hölgyek sminkszobájába. Hajigazítás és arcpakolás, minden ami ahhoz
kell, hogy a lányokat a Fő tér nagyszínpadán a legjobb formában láthassuk viszont.
Addig
is, nálunk szavazhatnak.
Igaz, ez nem számít majd be a hivatalos végeredménybe, de legalább tudjuk majd, kit
tartanak a legszebbnek a Nyugat olvasói.
Mire képes egy kis rúzs vagy egy ügyes fodrász-trükk? Fotósunk intim pillanatokat csípett el: bejutott Savaria Szépeinek sminkszobájába.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!