Aki korán kel, az a bizottsági elnök – Szombathely, ha szavaz

A belvárosi szavazókörbe reggel óta folyamatosan érkeztek a szavazók. A vasárnapi mise után érezhetően...

Érkeztemkor egy fiatal lány épp elhagyja a Vas Megyei Földhivatal udvari épületében (Welther Károly utca 3.) található 49-es számú szavazókört, majd egy középkorú hölgy, és idősödő házaspár befelé indul. Láthatóan folyamatos a forgalom, a szavazók – és a szavazatok – sorjáznak szépen, egymásutánban.

Favorizált jelöltünkre reggel hat órától, egészen este hétig voksolhatunk, így a szavazókörök tagjai a mai napon országszerte még a kakasnál is korábban „kukorékoltak”.
– Négy órakor keltem, öt órakor már itt voltam, a bizottság valamennyi tagjával együtt – mesél munkájuk részleteiről Vitéz Fixl Miklós, a 49-es számú szavazókör szavazatszámláló bizottságának elnöke.

– Az urnákat szavazásra kész állapotba hoztuk a bizottság tagjaival, meggyőződtünk róla, hogy üresek-e, majd lepecsételtük őket, és az első szavazó aláírásával is hitelesítette azokat – ismerjük meg a procedúrát.

Korai szavazat útban a Balaton felé
Fixl Miklós szavai szerint a körzet első szavazója háromnegyed hatkor érkezett, majd tovább is utazott a Balatonhoz. Hat óráig azonban még a sietős utazónak is türelmesen várnia kellett, ugyanis azelőtt szigorúan tilos volt kinyitni a helyiséget.

– Bekapcsoltuk a rádiót, így pontosan a megadott időpontban nyithattuk fel a szavazókör korábban gondosan bezárt, és lepecsételt ajtaját. Az adminisztráció után így az említett úr és felesége gyorsan leadta szavazatát, és már siettek is a vasútállomás irányába – meséli a jól informált elnök.

Folyamatos érdeklődés, „dugó” nélkül
A belvárosi szavazókörbe reggel óta folyamatosan érkeznek a szavazók, mint megtudjuk. A vasárnapi mise után érezhetően megugrott a szavazó létszám, de ekkor sem alakult ki tumultus, mindenkit folyamatosan tudtak fogadni – kapom a választ a szavazók eloszlást firatató kérdésemre.

– Nyugdíjas MÁV főfelügyelőként tizenhat éve én vagyok a szavazókör megválasztott elnöke. Ahogy korábban sem, úgy szerencsére idén sem tapasztaltam semmilyen zavaró körülményt, vagy rendbontást – nyugat meg bennünket a rutinos bizottságvezető.

Fideszes és MSZP-s: kéz a kézben
Az elnök elmondása alapján a körzetben hét szavazót keresnek fel mozgóurnával, ők mindannyian a Széll Kálmán utcában laknak. Az idős, beteg embereket a bizottságba delegált egy-egy fideszes és mszp-s képviselő együtt látogatja meg.
A választó akaratát bármilyen módon befolyásolniuk természetesen szigorúan tilos.

A körzetben lakó 972 szavazásra jogosult felnőtt magyar állampolgár közül ottjártunkkor – délután két óra környékén – körülbelül háromszázan már leadták le szavazatukat.

Hattagú bizottság, szigorú szabályok
A szavazatszámláló bizottság öt főből áll. A három delegált, független tagon kívül egy-egy mszp-s, illetve fideszes küldött, valamint városháza részéről egy hivatalos jegyzőkönyvvezető alkotja.

A bizottságból három főnek mindig a szavazás helyszínén kell tartózkodnia, az elnök pedig lehetőség szerint folyamatosan körbejár, hogy az esetleges – szavazás lebonyolítását zavaró – problémákra felfigyeljen.

Vonatkozó cikkünk:
Mondd, te kit választanál? - a Vidék, ha szavaz

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Önkormányzati választás 2006