Az indián nyárnak jó kis esővel lett vége, ami persze valószínűleg nem jelenti azt, hogy az indiántörténetekért rajongó Fidesz kormányváltó lelkesedése egykönnyen alábbhagyna.
Pénteken a Kossuth tér minden bizonnyal megtelik majd békés és kevésbé békés, megvezetett és joggal felháborodott, Fidesz-hívő és a Fideszben is csalódott emberekkel. Lesznek majd néhány százezren.
Csak remélni lehet, hogy a Parlament előtt már hosszabb ideje kitartók s ebből adódóan némi előjogra talán joggal igényt formálók szelíd jelzést küldtek Orbánék felé: nem kellene párteseménnyé silányítani spontán megnyilvánulásukat.
Szóval régi idők lágy fuvallatával szökött be az ősz, valami utánozhatatlan Menjünk ki a térre, ott vár Fidel hangulattal. Orbán majd komoly és visszafogott lesz, akár egy nagy formátumú politikus. Vélhetőleg szokásához híven ismert arcok elé bújik, ezáltal is érzékelhetővé téve megingathatatlannak vélt hátországát. Szinte biztosan nem lesz kődobálás, rendőr-attak, meg egyebek. Azon a napon az elaggott vízágyuk is békében nyugodhatnak talán.
Hiszen demonstrálni kell azt is, hogy ők, ott a téren, akik az alácsorgó esőcseppek, meg a nemzet sorsa iránt érzett megrendültség könnycseppjei mellett a vezér szavait is isszák, alkotmányos keretek között maradnak.
Ott lesz a nemzetközi sajtó is, és figyel. Valószínű hiába, hiszen egy jó kis atrocitásnak jóval nagyobb hírértéke van, mint egy békést péntek délutánnak. Bár Orbánt az utóbbi időben egyre kevésbé izgatja a nemzetközi média jelenléte. Néha egyenesen az az ember érzése, hogy úgy ahogy van, lesajnálja az ország nemzetközi megítélését is. Mert mi mással volna magyarázható például Joaquin Almuniának, az unió pénzügyi biztosának közelmúltbeli megleckéztetése.
A történések egyik olvasatának középpontjában nyilván Gyurcsány, meg a nevével fémjelzett csomag áll. Politikailag tökéletesen értelmetlennek tetszik tovább rágódni a nevezetes beszéd gumicsontján. A dolgok végre kimondattak, a beismert és be nem ismert hazugságok között pedig erkölcsileg amúgy sincs különbség. Ilyen értelemben a választópolgárnak nincs alternatívája, magyarul nem választhat hazug és nem hazug politika között. A politika minden romantikus vágyakozásunk ellenére hazug.
A másik olvasat az alkotmányosság próbatételeként értelmezi az elmúlt hetek eseményeit. Ebben a tekintetben a Fidesz csapdába esni látszik, hiszen a koalíció kaján mosollyal tehetett eleget a jobboldal azon kérésének, hogy parlamentáris keretek között tegyen lépéseket a válság megoldására. Ezt rendesen elbénázták, mert ha Gyurcsány bizalmat kap a parlamentben, úgy a törvényes eszközök a kormányváltásra kimerülni látszanak. Ráadásul a bizalmi szavazástól való távolmaradás egyszersmind úgy is értelmezhető, hogy a Fidesz nem kíván élni a véleménynyilvánítás épp általa javasolt parlamentáris lehetőségével.
Ez talán nevezhető akár öngólnak is.
Végezetül a harmadik olvasat Orbán személyes sorsának alakulásáról szól. Úgy tűnik, a Fidesz első embere végérvényesen azonosult a jobboldal ikonjának szerepével, ezért aztán mindent egy lapra tesz fel, látványosan feláldozva mind pártjának elemi érdekeit, mind az ország amúgy is foszladozóban lévő jó hírét. A politikai helyzet abszolút félremagyarázását, az önkormányzati választások népszavazásként való aposztrofálását követően csak remélhetjük, hogy nem saját, személyes győzelmeként értékeli a hétvégi voksolást.
A koalíció igazán bajban majd akkor lesz, ha a Fidesz végre belátja, hogy a baloldallal szemben a választópolgárok számára nem Orbán és legszűkebb köre, de nem is a Szűrös, Pozsgai, Makovetz, Schmitt féle figurák jelentenek igazi alternatívát, hanem mondjuk a Kósa Lajos formátumú, eleddig az országos politikában még el nem koptatott politikusok.