Vasárnap délelőtt 10.00 órakor a Szamóca Színház megkezdte matiné sorozatát a Kamara Savariában, a Csipi-Csupi bábszínháza című előadással. A volt HEMO-ban ezentúl kéthetente találkozhatnak a gyermekek Csiperkével és Csuporkával, akik országszerte több mint egy évtizede lépnek fel zenés mesejátékaikkal. A szövegeket Pető Ferenc, a Mesebolt Bábszínház bábművésze írta, a zenéket Prieger Szabolcs, a Pop Art Market zenekar vezetője szerezte. A színház - a tervek szerint - hosszabb távon is szeretne állandó helyen fellépni, ezért megállapodást kötöttek a Kamara Savariával. A társulatról és előadásaikról további információ szerezhető a http://szamocaszinhaz.atw.hu/ weboldalon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!