Megfelelő élelmiszerrel, folyadékkal, és öltözékkel érdemes beállni a sorba.
II. Erzsébet királynő ravatalához várakozó emberek sora olyan hosszúra dagadt a sorbanállásmérő szerint, hogy a búcsúzóknak legalább 24 órás várakozási időre kell számítaniuk - írja a BBC nyomán az szmo.hu.
A rendőrség ezért azt kéri, hogy jelenleg senki ne induljon el a sorhoz, helyette figyeljék a frissítéseket az oldalon.
A Buckingham-palotában felravatalozott királynőre mostanra 8 kilométeres sor várakozik. Az egészségügyi hatóságok arra kértek mindenkit, hogy megfelelő élelmiszerrel, folyadékkal, és öltözékkel vágjon neki a sorbánállásnak.
A brit hatóságok előrejelzése alapján a hétfői temetés lesz az ország történetének legnagyobb eseménye a résztvevők számát tekintve, így aznap 10 ezer rendőrt állítanak szolgálatba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.