Szombathely igyekezett mindig olyan város lenni, ahol a sportolókra példaképként tekintünk.
– mondta Puskás Tivadar a szerdai sajtótájékoztatón.Kijelentette, az önkormányzat erkölcsileg is támogatja a sportolóit, de tudja, mindez nem elég.
Ezért Szombathely költségvetésében van egy sor, ami az olimpikonok támogatásáról szól. Erre a sorra az idei költségvetésben 6 millió forintot különítettünk el.
A polgármester kifejtette, hogy a versenyzők az olimpia előtt és után is kapnak egy-egy összeget, ami a már kvalifikált sportolóknak 750 ezer forintot jelent. Jelenleg egyedül Pars Krisztián szerezte meg a kvótát, de a polgármester ebbe a kategóriába sorolta Gyurátz Rékát és Ligeti Dánielt is, így nem kizárható, hogy őket is ennyi pénzzel segíti a város.
A többiek 187.500 forintot kapnak a felkészülés során.
Akár hét sportoló is képviselheti Szombathelyt Rióban
Pars Krisztián már korábban megszerezte a kvótát, mellette versenyben van még több dobóatléta is: Gyurátz Réka, Halász Bence és Hudi Ákos is kalapácsvetésben igyekeznek kijutni az olimpiára.
Mellettük esélyes még Ligeti Dániel és Molnár Bálint birkózó, valamint Dévai Boglárka tornász.