Ön kinek adott volna rózsát? – Bál szépe választás Répcelakon

A szombat esti répcelaki ifjúsági bálon a hölgyek legszebbjei kvalifikálták magukat az idei Répce szépe versenyre.

Az immáron másodszor megrendezett Ifjúsági bál némileg kevesebb érdeklődéssel, de több programmal kecsegtetett, mint 2006-os elődje. Az este hét órás kapunyitás még nem, de a nyolc órai kezdés már csúszott, mivel kevesen gondolták, hogy a bál ilyen korán elérheti tervezett hangulatát. Végül fél kilenc tájban a répcelaki suli pompon lányai nyitották meg a mulatságot. A talpalávalót ismét a Spontán együttes szolgáltatta, az igazi attrakciót a bál szépe választás jelentette.

Tíz jelentkező, hat induló
Mint megtudtuk, a lányokat Varga Kálmán, a bál főszervezője az iwiw-en kereste és találta is meg. A keresési feltétel a modellkedés volt, árulta el a szervező. Varga Kálmán a szervezője egyébként a Répce szépe szépségversenynek is, mely idén április 30-án kerül megrendezésre.

A keresgélés után tízen maradtak a kalapban, akikből sajnos négyen lemondták a részvételt, betegségre és vizsgákra hivatkozva. Az így megmaradt hat lányra a délutáni próba mellett műveltségi teszt is várt.

Ön tudja, milyen hosszú a Balaton?
A teszt kérdéseit egy 16 éves répcelaki lány állította össze mindenféle segédeszköz nélkül. Szerkesztőségünk is hozzájutott egy példányhoz.

A jól ismert kakukktojás-kereséssel kezdődött a feladatsor, melyből – férfi lévén – számomra a Barátok közt szereplőinek azonosítása bizonyult a legnehezebbnek. Mondanom sem kell, a lányoknak ez ment a legkönnyebben. Kis matematikával folytatódott, majd tippelni lehetett évszámokra. A legérdekesebb kérdésként talán a Magyarország legkisebb falujának lakosainak számát megtippelő kérdés bizonyult (a megfejtés 12). A lányoknak vitathatatlanul a Balaton hosszának megtippelése okozta a legnagyobb problémát. Akadtak tippek a 2500m-től egészen a 150km-es hosszig.

Műveltség, logika, taktika
A negyedik feladatban párosítani kellett a lányoknak. Itt akadt egy testhezálló kérdés, a magyar szépségeket kellett párosítani a versennyel, ahol koronáikat kapták. Majd híres magyar emberek neveit kellett kitalálni akasztófaszerűen, úgy, hogy mindössze a magánhangzók voltak adottak. Görög Zita mellett Lipcsei Péter focista, de még Korda György énekes is bekerült a feladványok listájába.

Az utolsó feladat a taktika nevet viselte. Egy kérdésre négy választ adtak meg, melyből csak egy volt jó, de akár hármat is meg lehetett jelölni. Ha valaki egyet jelölt meg, és az volt a jó megoldás, akkor 3 pont járt érte. Ha kettőt, és közte volt a jó megoldás, 2 pont, ha hármat, és közte volt a jó, 1 pont ütötte a markát.

Rózsát a legszebbnek
Estélyiben vonultak fel a bál szépei, a közönség nem kis megelégedésére. A rövid bemutatkozás után a férfi vendégekkel keringőzve indították el a második táncos blokkot. Éjfél körül került sor az eredményhirdetésre. Ekkor derült ki, kik voltak a zsűri tagjai. Eddig a pillanatig a közönség soraiban ült a tíz zsűritag, és sem a lányok, sem a közönség nem tudta, kin múlik majd, hogy melyik lány lesz az idei bál szépe.

A zsűritagok nem pontoztak, mindegyikük egy-egy szál rózsa átadásával jelezte, ki tetszett neki a legjobban. A kapott rózsák száma és a műveltségi teszt pontszámainak összesítéséből alakult ki a végleges sorrend. Az idei bál szépe Kató Ildikó lett. A második helyen Zsigmond Diána végzett, a harmadik Avar Lilla lett. Különdíjat kapott Devecser Anikó, aki a tavalyi Savaria szépe szépségversenyről is különdíjjal távozott.

A közönség is szavazhatott. Minden leadott tombola egy szavazatot ért. A közönségdíjat is Anikó vihette haza. Az első három helyezett és a különdíjas is kvalifikálta magát az április 30-i Répce szépe szépségverseny döntőjére.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Galéria