A hagyományhoz tartozik a díjmentes belépő is. Ám nem csak ez az oka annak, hogy telt ház várta az ifjú muzsikusokat. A repertoárban a Final countdown mellett hallhattuk Glenn Miller Foreverjét, és helyet kapott egy magyar rajzfilmslágerekből komponált egyveleg is.
Amikor a tehén hátsója trombitál, a halál meg cintányéron játszik
Hozzátartozik az esthez, hogy a fiatal zenészeket a második félidőben különböző jelmezekben láthatjuk viszont. Így esett meg, hogy a hangszereken Asterix, a Vészhelyzet egyik dokija, vagy éppen maga a halál játszott. A legek legje azonban egy kétszemélyes tehén volt. Feje még csak-csak elfogadottan trombitált, ám mikor a hátsóján kinyílt a cipzár, és kiszaladt a trombita, azt már nem hagyhattuk nevetés nélkül. Így telt az este: telt házzal, mókával és kacagással
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!