Végre győzött a Hefele
Megérdemelten vette át a győztesnek járó kupát a Hefele csapata, ugyanis az előző években mindig pont egy helyezéssel maradt le a dobogó legfelső fokáról. Második helyen az idén debütáló Savaria végzett, harmadik a mindig éllovas Big Lui lett.
A fáradt gőz - a huszonegyedik óra
A srácok kiengedték a fáradt gőzt, és immár felszabadultan oldogatják az utolsó feladatokat. A nagy cirkuszi előadásban még egy-egy tanár is felbukkan. A háttérben a zsűri már összegez, hamarosan kiderül, idén ki nyerte az egynapos vetélkedőt.
"Guri guri rámszám szám" - a huszadik óra
Jégrevű nyitja az órát, melyben többször is szerepel Nagy Fero. Aztán a LOGO-sok ébresztenek fura indián bokafogós, guri guri rámszám számos varázs nótával. Végre előkerülnek az önerővel hajtott kétéltű autók is. A teremben ugyan gurulnak egy kört, de a vízen nem sok maradna fenn.
A reggeli tálalva - a tizenkilencedik óra
Nem csak az étek étvágyébresztő, de a tálalás sem utolsó. Természetesen minden update 1-es, így egészséges a reggeli. Aztán mikor már teljes gőzzel zakatolnak a fogaskerekek, szópárbaj várja a versenyzőket. A háttérben kétéltű autó, labirintus és jégrevű készül.
Frissen, üdén - a tizennyolcadik óra
A reggel testmozgással indult. Kötélhúzás bemelegítésnek, aerobic Norbival levezetésnek. Majd a zsűri körbejárt alvók után kutatva. A legtöbb pontot az a csapat kapta, amelyiknél senki se durmolt.
Szállj messze, szállj magasra - a tizenhetedik óra
Miután a zsűri tagjait képtelen gúnyákba bújtatva "megszégyenítették", az égbe szálltak a játékosok. A feladat: valamiféle repülő szerkezettel körbe műrepülni a tornatermet. A hefelések vadászgépnél nem is adták alább.
Pizsama party - a tizenhatodik óra
A soron következő feladatban hálóruhában kellett megjelenni a zsűri előtt. Mivel többen panaszkodtak az éjszakai alacsony hőmérsékletre, kongás diszkó vette kezdetét. A pörgős tánc csakhamar visszaadta a fagyosabbak színét.
Erotikus horror show - a tizenötödik óra
Hátborzongató feladat 18 éven felülieknek. Amikor a szexi lányok gyilkolnak szájtátva bámuló férfiakat. Egy kis lapdance, aztán a hideg penge. Vérfagyasztó a hangulat, a maga 24 órás vetélkedős változatában, itt az OMK-ban.
A Gitárpuncs ébresztett - a tizennegyedik óra
Újra a bulié volt a főszerep, melynek hangulatáról ismét egy meglepetésvendég gondoskodott. A Gitárpuncs zendített rá ismert dallamokra, amire a sarokban megbúvók is előmerészkedtek. A tornaterem megtelt, átestek a játékosok a holtponton.
Az utolsó fellépők visszhangja - a tizenharmadik óra
Közelít a holtpont, miután az utolsó csapat zenekara is elhagyja a színpadot. Sok az üres tekintet, a fáradt arc. Ráadásul az aktuális feladathoz se fűlik a játékosok foga. Mindenkinek rendbe kell tenni a házatáját.
A haldokló szovjet sírásó utolsó könnyei - a tizenkettedik óra
Egyre többen nyúlnak az energiaitalok és a kávé után. De még mindenki talpon. A GT-s fiúk viszont biztosan fáradtak, ugyanis elkészítették lufiból a haldokló szovjet sírásó utolsó könnyeit. A színpadon No Thanx reinkarnációk pengetnek, míg a háttérben versenyautók készülnek.
Sztárvendég a vetélkedőn - a tizenegyedik óra
Korda György és Balázs Klári örvendeztette meg a fiatalokat. Meglepően sokan tomboltak a "Mammamma miára". Elérkezett a félidő. Sikerült részeredményekhez jutnunk. Első helyen a Hefele csapata áll jelenleg. Másodikak az ACE-lények (KDG), harmadikak a PremoSOKK.
Hangulatjelentés - a tizedik óra
Míg a csapatok rögtönzött bandái a színpadon tépték a húrokat, mi körbenéztünk, mennyire fáradtak a játékosok. Eddig jól állják a sarat, lelkesedésben nincs hiány. Azonban sok van még hátra...
Bandaháború - a kilencedik óra eseményei
A már korábban beharangozott banzáj vette kezdetét a kilencedik órában. Melankolikus dallamok után a PremoSOKK házi zenekara, a Rimbaud húzta a talpalávalót. Szereplésük a várt eredményt hozta: a közönség tombolt, a zsűri a maximumot könyvelte el.
Az első szusszanás - a nyolcadik óra eseményei
A nyolcadik órában a táncé volt a főszerep. A blokkot breakesek nyitották, míg a játékosok kifújták magukat. Aztán ők következtek. A 24 órás vetélkedő táncbajnoksága felébresztette a már fáradt diákokat. Mi sem panaszkodhatunk a műsorra, pláne így vacsora után.
24 órás burger - a hetedik óra eseményei
A 24 órás burger nevét nem csak a vetélkedőről kapta. Akad olyan harapnivaló, melyet szerény méretei miatt 24 óráig kellene rágcsálni. A nyugat.hu is gazdagodott egy "aprócska" szendviccsel, a kollégák utólagos engedelmével, én ezt most elfogyasztom. Köszönet a vacsiér' az ACE-lények csapatának.
"Acht Stunde Arbeit, Acht Stunde Ruhe, Acht Stunde Unterhaltung" - a hatodik óra eseményei
Míg a csapatok nagy része a színpadon énekel, a háttérben kupak kígyó készül. A dal a jól ismert "8 óra munka" kezdetü, a csavar, hogy németül kell előadni. Mivel karaoke változat nincs kéznél, csak a refrén érthető: Acht Stunde Arbeit, Acht Stunde Ruhe, Acht Stunde Unterhaltung.
Műanyag szerelem - az ötödik óra eseményei
Itt a tavasz, mindenhol virágzik a szerelem. De hogy műanyag flakonokból hogyan készül a csók, azt csak itt láthatjuk. Tizennégy kisebb-nagyobb flakon szobor hirdeti a Fő téren a szerelmet. A legtöbb pontot az kapja, aki a legtöbb üres palackot dolgozza bele szobrába.
Elmetorna és absztrakt alkotó verseny - a negyedik óra eseményei
A negyedik óra szellemi felfrissüléssel kezdődött. Például tudta-e ön, hogy Afrikának nem volt oroszlánszívű királya? Szerencsére a Közgazd-Ászok tudták. Kicsit gyakorlatiasabb tapétafestéssel folytatódott a küzdelem. Kubista "Picassók" estek neki a vásznaknak.
Cirkuszol a diákság - a harmadik óra eseményei
Porondra lépett az elefánt, a krokodil, a medve. Az előzetesen kiadott feladat, a cirkuszi előadás bemutatójának órája volt a harmadik. Az ötletes előadások nem kímélték a rekeszizmaink. A zsűri is elégedetten pontozott. A folyóson már hangolnak a zenészek, bandaháború várható a következő órában.
"A nő nem ember, a sör nem alkohol, a medve nem játék" - a második óra eseményei
Miután megidéztük a 24 órás vetélkedő szellemét, kezdetét vette a játék. Medvék, bohócok, artisták gyűlekeznek az első benti feladathoz az OMK falai közt. A fent idézett magvas gondolatokat egy medve hátáról olvastuk le.
Cirkuszi felvonulással indult az idei 24 órás vetélkedő - Az első óra képei
Valamivel egy óra előtt indult el a közel 700 diák az MMIK előtti térről. Ezzel megkezdődött a negyedik Vas megyei 24 órás vetélkedő. Első feladatként cirkuszi felvonulást kellett produkálniuk a csapatoknak. A vetélkedő az OMK-ban folytatódik egy zenekari és egy rögtönzött cirkuszi előadással.