Szókimondó együttes egyenszerkóban – Alvin és a mókusok koncert az OMK-ban

Tizenhárom éve annak, hogy először lépett színpadra Magyarország egyik legismertebb zenekara, az Alvin és a mókusok; azóta a nyíregyházi fiatalokból verbuválódott banda évről évre ellátogat Szombathelyre is. A szókimondó punkok legutóbb Oladon is adtak a megjelenésre: egyenszerkóban, zöld ingben és nyakkendőben léptek színpadra (ez alól csak Gergő, a dobos lógott ki – persze, hátul a doboknál talán nagyobb is a hőség). A mintegy 250 fős közönség hangulatával nem volt gond, csak kevesen kímélték magukat pogóügyileg.

Aki pedig nem ismerné a csapatot, szinte mindent elárul róluk egy idézet saját honlapjukról: "...nem kell a bandát túllihegni, hogy mit miért csinálnak, egyszerűen zenélnek, ami nekik tetszik. Ha tetszik a dolog, szimpatizálj velük, vedd meg lemezeiket és a koncertjeikre látogass el, ha nem, akkor meg menj a picsába. Ilyen egyszerű."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Galéria