Női utánpótlástorna Bükön

A Viktória FC szeptembertől Vas megyét átfogó utánpótlás programot indít, azzal a céllal, hogy minél több női labdarúgót toborozzanak.

A Viktória FC Szombathely 2007 szeptemberétől Vas megyét átfogó utánpótlás programot indít el, azzal a céllal hogy minél több női labdarúgót toborozzanak Vas megyében és ezzel is elősegítsék a női labdarúgás fejlődését.

A program első lépéseként a hétvégén Bükön tornát rendeztek, még teremben, de a többi torna már kint lesz a szabad téren. Már az első torna elérte célját, hiszen több tehetséges lányra is felfigyelhettek a szakemberek.

Az öt csapat körmérkőzéses rendszerben mérkőzött meg egymással, a mezőnyből kiemelkedett a Szentgotthárd csapata, akiken érződött, hogy évek óta komoly szakmai munka folyik a háttérbe. A lányok már készülnek az idei diákolimpia döntőjére ahol a végső győzelemre is esélyesként lépnek pályára. De a többi csapatra se lehetett panasz, hiszen mindenhol kitettek a lányok magukért a Viktória FC csapata zömmel fiatalabb játékosokból állt ezért is nagy fegyvertény számukra a második hely megszerzése.

Végeredmény:

I. Szentgotthárd
II.Viktória FC Szombathely
III. Bük
IV. Vasvár
V. Celldömölk

Különdíjasok:

Legjobb kapus: Palotás Nikoletta (Celldömölk)
Legjobb mezőnyjátékos: Gáspár Krisztina (Szentgotthárd)
Gólkirálynő: Horváth Júlia (Szentgotthárd)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Sport