Nagyon megy a közösségi-portálozás. Mi sem igazolja az állítást jobban, mint hogy az iWiWet a szombathelyi lakosságnak már minden negyedik tagja több, mint 25 ezer regisztrált user alkalmazza (no jó, igazság szerint leszámítva az idiótákat, akik csoportokat is regisztrálnak, legyen az vendéglátóhely, autósklub, bababolt vagy hobbikör, tehát számoljunk minden ötödikkel). És nagyon megy a zenehallgatás is, igaz, az párezer éves előnnyel indulva. Simán elkönyvelhetjük hát egészséges evolúciónak, hogy az ember társaságigénye és ösztönös zeneszeretete egy idő után már nem csak bárokban, klubokban, mezőkön és koncerttermekben kezdett összekapcsolódni, de a virtuális terekben is.
Ezekben aztán ment az internetes rádióhallgatás, a szimpla fórumosdi, és a zenei témájú info-blogolás gőzerővel. 2005 augusztusában azonban a hasonló szolgáltatást nyújtó Audioscrobbler-rel összeboronálódva mindezeket egy szinttel magasabbra repítette, és szép csendben házasította is az egyszerű playlist-generátorból kikupálódó webkettes alkalmazás, a Last.fm. A szisztéma a következő: az oldal egy, az aktuális lejátszónkhoz Winamp, Media Player épített spéci plugin segítségével rögzíti az általunk meghallgatott zeneszámokat, az információkat pedig továbbítja személyes profil-oldalunkra.
Zenei gusztusunk nyitott könyvvé lesz
Hallgassunk egyébként bármit is, egy naprakész adatbázis a pillanat törtrésze alatt elénkdobja az előadó biográfiáját, fényképét, és annak a lemeznek borítóját, amiről szól a song. Sőt, fogja magát, és hasonló zenéket ajánl, nem is rosszul: a Radiohead-hez Coldplay-t és Beck-et kapcsol, a soul-keresztapa James Brownhoz pedig Al Greent és Curtis Mayfieldet, de ugyanilyen jól trafál bele a kevéssé ismert művészek holdudvarába is. Nem kell tehát átrágnunk a fél internetet ahhoz, hogy nekünk tetsző újdonságokat fedezzünk fel - muzikális terülj-terülj asztalkánk előételt és desszertet is választ nekünk.
Ízlésközösségek
Az egyik legkedveltebb játszóeszköz a site-on az úgynevezett taste-o-meter, magyarítva ízlésmérő. Akárkinek a profiljára kattintunk rá, a jobb felső sarokban megjelenik ez a kis ablak, ami mint egy hőmérő, úgy mutatja meg, hogy az illetővel mennyire vág egybe zenei gusztusunk, azaz milyen mértékben van átfedés listáink között. Aztán ha nagyon, már lehet is örömködni.
A közösségépítő funkció is ezt a rokon ízlésvilágot veszi alapul: aszerint, hogy ki hallgat a mienkéhez hasonló előadókat, csoportokhoz csatlakozhatunk amiknek szintén láthatjuk a legtöbbet hallgatott zenékből álló toplistáját , fórumozhatunk, üzenhetünk, s természetesen barátokat invitálhatunk meg a rendszerbe (és még meghívóért sem kell puncsolni). Az Events menüpont még rátesz egy lapáttal: ezalatt ízlésünk és lakhelyünk szerint bogarászhatunk a közelgő zenei rendezvények között, jelezhetjük, részt veszünk-e rajta, és megnézhetjük, hogy ezt még ki jelezte rajtunk kívül.
Rádiózz műfajok, alműfajok, kulcsszavak alapján
Ha úgy adódik, hogy sokórányi munkavégzés után nem kívánunk azzal fáradozni, hogy magunk válogassuk ki a hallgatnivalót, vagy nincs is elég bedigizett zenénk a közelben, akkor ezt ugyancsak rábízhatjuk a programra: a tune in menüpont alatt olyan zenéket hallgathatunk rádiózásképpen, amik általunk megadott kulcsszavak mentén generálódnak, s még a zenék felcsendülésekor azonnal jelezhetjük, hogy tetszik-e a felkínált track, vagy ne játssza nekünk soha többet. De itt is feltűnően kevés a hibalehetőség: klimpírozzuk be akár a legádázabb stílusirányzatot, disco punktól a darkwave-ig meglepően hiteles találatokat és zenéket kapunk.
Ahogyan irdatlanul közelít a digitális televíziózás, amiben mi válogathatunk kedvünkre a műsorok közt, úgy nehéz nem észrevenni, hogy az itt felvázoltak pedig a rádiózás jövőjét jelenthetik. Nagyon úgy tűnik, hogy a szélessáv végérvényes elszaporodásával a hagyományos rádióknak néhány év múlva csak egyetlen fegyverük maradhat a hallgatók megtartásához: a beszélgetős műsorok. Vagy már az sem.
Vonatkozó linkek:
Last.fm hivatalos oldal
Last.fm a Wikipedián