Nézze meg, hogyan autóztak a Szombathely környéki lankákon szuper spéci járműveiken a vad fiúk!
Szombathelyen rendezték meg szombaton a Magyar Országos Rallye Bajnokság negyedik
futamát. Az egy naposra rövidített versenyt Benik Balázs nyerte Focus WRC-vel, őt követte
Aschenbrenner György, Turi Tamás pedig harmadik lett.
A sorrendet végül egy kizárás írta át, ugyanis Aschenbrenner autója a
megengedettnél könnyebb volt, így Turiék a második helyre léphettek előre, a dobogó
harmadik fokára pedig Érdi Tiborék állhattak fel, akik első versenyüket futották a
Skoda Octavia WRC-vel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!