Summer Jamboree, avagy a nyári lekvár receptje

Negyedik alkalommal mérkőznek meg 6 sportágban szombat-vasárnap a Tófürdőn. A rendezvényről dr. Szendrő-Németh Tamás főszervezőt kérdeztük.

– Mit is takar pontosan ez a talányos elnevezés: Summer Jamboree?
– Mindenekelőtt egy nyári, kötetlen, sokszínű sportkavalkádot, amit megfűszerezünk egy kis közéleti vonatkozással, illetve néhány show elemmel.

– Miben különbözik a Jamboree a többi szombathelyi tömegsport rendezvénytől?
– Mi nem azért csináljuk ezt, hogy meggazdagodjunk rajta – vagy ha mégis ez lenne a szándékunk, akkor elég rosszul csináljuk. Talán még abból a szempontból is unikum jellegű a rendezvény, hogy egy helyszínen egy időben hat sportágban lehet részt venni. Már aki bírja!

– Ha jól tudom az első évben először strandröplabda, és strandkosárlabda bajnokságnak indult a Jamboree. Hogyan alakult ki a mostani formáció?
– Be kell vallanom, hogy a Jamboree nem Szombathelyen, hanem Győrben született 2003 nyarán, és ott az induló sportág a strandröplabda volt. Amikor elvégeztem az egyetemet, elhatároztam, hogy én is csinálok egy non profit rendezvényt, ahol a fiatalok ingyenesen versenyezhetnek. Felhúztunk egy röplabdapályát az ártérben a Révfalusi-híd lábánál, majd a Győri Röplabda Szövetség, a Rádió Győr, és a győri szponzorok segítségével megszerveztük az első Jamboreet.

Amikor hazajöttem dolgozni, gondoltam, hogy ugyanezt meg lehetne valósítani a Tófürdőn is, azzal a különbséggel, hogy ott már legalább pályát nem kell építeni.

Ezt követően a győri rendezvény analógiájára megkerestem a Vas Megyei Röplabda Szövetséget, ahol Horváth Gyula Vladimir főtitkárral megbeszéltük a megbeszélnivalókat, és azóta is minden évben nagy segítségemre van a rendezvény megszervezésében, így Ő tekinthető a szombathelyi Jamboree egyik szülőatyjának.

Ezután már csak szponzorokat és a médiatámogatókat kellett összeszedni. A szponzorokkal ugyanúgy nem volt gond, mint ahogy Győrben sem, valami miatt boltról-boltra járva könnyen össze tudtam gyűjteni a felajánlásokat, azóta is gondolkodom rajta, hogy főállásban csalással kellene foglalkoznom:)

Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, az első évben valóban röplabda, és kosárlabda sportágakból állt a Jamboree, majd a 2005. évben megismerkedtem Kiss Csabával, aki a Haladás VSE Lábtenisz Szakosztályát képviselve, mint a Tófürdő ezen jeles sportágát régóta űző sporttárs vált a szervezőség tagjává, és importálta a lábteniszt, és ezzel együtt a strandfocit az űzendő sportágak sorába.

A 2006-os évben újabb két sportággal bővült a rendezvény. A strandtollaslabda sportágat egy zalaegerszegi barátom, Kis-Király Ervin és kedves neje vezették be a szombathelyi pázsitra, aminek tavaly szintén nagy sikere volt. A hatodik sportágat a Sárvári Pétanque Club képviseletében Hegyi András honosította meg a Jamboreeban, melynek eredményeként a Városgazdálkodási Vállalatnak köszönhetően idén egy profi pétanque pályával gazdagodott a Tófürdő sportpálya kínálata.

– Hol jön a rendezvénybe a közéleti szál, no meg a az említett show elemek?
– Június 30-án, szombaton délután háromtól megmérkőznek egymással a Szombathelyi Rendőrkapitányság, a Szombathelyi Határőr Igazgatóság, és Szombathely Város Tűzoltósága kötélhúzó csapatai, illetve az Öntöde, a Galaxy, és az Energy Fitness Edzőtermek válogatottai, melyet Horváth Győző kick-box low-kick Európa Bajnok fog levezényelni, illetve Hollósi Gábor rendőrkapitány Úr adja át a díjakat.

Ezt követően négykor a streetball pályán összecsapnak egymással a szombathelyi önkormányzat frakcióinak csapatai. A történelmi hűséghez hozzátartozik az is, hogy az eddigi években a politikus-média párharc folyt (volna), azonban a média képviselői rendre elmaradoztak.

Egyébként pedig a részletes programot mindenki megnézheti a Summer Jamboree honlapján

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Sport