A közhelyrádió végnapjai 2 –- Új szelek fújnak a Petőfi felől is

A Kossuth Rádió új arcképének felfestése után ideje pár szót szentelni a kistestvérnek is.

A Petőfi új műsorstruktúrájának központi eleme a zene, annak is ezen a hullámhosszon korábban nem erőltetett válfajai, amivel vállaltan a 18-39 éves korosztályt kívánja megszólítani Such György és csapata. Immáron több, mint egy hónapja.

Tény: a kanál is kieshetett szegény nótakedvelő kezéből, amikor a következő alkalommal rádiókészülékét a csipketerítőn megreccsentve a Kivirult a nagy Hortobágy helyett az Asian Dub Foundation szikrázó taktusai léptek ki délben a matuzsálemi membránokon. Borítékolni lehetett, mekkora indulatokat fog ez kiváltani: a hallgatók fejek porba hullását követelik, a műsorokat pedig vissza, némelyek aláírásgyűjtésen gondolkodnak.

És most akkor tegyük fel a kérdést a nem kevesebb indulatokra számot tartó kérdést: milyen alapon is? Jogos lehet-e az a panasz, ami nem is a célközönségtől érkezik? Mert, kérem, a Petőfi, mióta világ a világ, a fiatalok rádiójaként aposztrofálta magát. Hogy ennek a saját maga által támasztott követelménynek jó ideje nem felelt meg, annak természetes folyománya lett, hogy mára hallgatótáborának kétharmada meglépte az ötvenes kort. Ha úgy vesszük, a struktúraváltással csak annyi történt, hogy visszatért eredeti ars poeticájához.

De mivel is támadják ma a Petőfit? Először is azzal, hogy ami most folyik benne, az minden, csak nem közszolgálat. Hanem mi? Kereskedelmi? Ilyen rádió lett? Aligha, reklám ugyanis egy szál sem hangzik el benne. Zene, az már igen, jó sok. A szemek előtt lebegő örök példának, a közszolgálatiság kőtáblájának, az angol BBC-nek öt adója közül az egyes számmal ellátott egyébként valami olyasmit csinál, mint most a Petőfi - csak éppen nem egy hónapja, hanem kereken negyven éve. Ott azt is a köz szolgálatának hívják, ha nívós zenei produktumokkal terelik a fiatalság ízlését a lehető legjobb mederbe. (Igaz, az emberi beszéd ennyire nincs leredukálva, sőt, de nem feledendő, hogy a mi magyar adónk még az elején jár új korszakának, lesz itt még talk, ha másról nem, hát magáról a zenéről.)

És ezzel el is érkeztünk a másik jellemző ellenérvig: a zenék értékéig. A bevezetőben említettük volt, hogy ezen a frekvencián korábban nem a most hallott műfajok domináltak. Azt még nem, hogy országos, vagy legalábbis számottevő kereskedelmi rádiókban sem ezek dominálnak, még ha egyesek igyekeznek is kirakni az egyenlőségjelet.

A Petőfi Rádió friss zenei kínálata nem a konzumipar irányított trendjei alapján szelektál. Könnyűzenét kínál ugyan, de pontosan azt, amit a hirdetők elvesztésétől való fenenagy aggodalomban sajnálatos módon száműztek a populáris média javarészéből. Itt nincsenek hirdetők, ilyeténképpen nincsen magasra emelt mutatóujj mindenféle jöttment kívülállótól, akik még mindig bőszen hisznek abban, hogy a NOX, a Desperado vagy Baby Gabi bizony rettentően jó és értékes zenei produkció. Vagy nem hisznek benne, de tudják, hogy ezekre ugrik a nem éppen zenei igényességéről elhíresült magyar.

Az együgyű médiafogyasztók számára kínált popzene helyett a Pannonia All Stars Ska Orchestra ugrálós jamaikai szólamai, a The Doors pszichedeliája, James Brown szexi masinája, az Emil Rulez jazzbe oltott bohócsága, a Queens Of The Stone Age élvezetes kőrockja, a Nouvelle Vague újhullámos békezenéje, a Besh-o-drom balkáni receptjei, Mos Def intelligens hiphopja, sőt, Yonderboi éjszakai egészórás mixe csendül az új Petőfin. Lehetne még sokszínűbb, lehetne olykor-olykor még kevésbé populáris, de már a jelen helyzet is egy óriási ugrás előrefele. Főleg azokon a helyeken, ahol az mp3 player és a podcast még ismeretlen fogalmak.

És ha zenei értelemben véve nem a köz szolgálata az, hogy a legutolsó magyar kistelepülésre is elér az új idők szele, elviszi magával új idők hangjait, és egy új generáció nőhet fel a könnyűzenék közötti választási lehetőség birtokában, akkor mégis mi az?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Vélemény