Okleveles borbírók kóstolták az idei karnevál nedűit

Akarja tudni, melyik Vas megye, avagy ország legjobb bora? Olvassa el nálunk!

Péntek délután, mielőtt még a depresszióra hajlamosító ordas esőfelhő elérte volna a várost, megkezdődött a Savaria Történelmi Karnevál Borversenye. Az Aréna 8-as szám tetőterében berendezkedett karneválirodai különteremben négy óra tájékában már csendben gyülekezett újságíró, szervező, ismerős, a Kőszegi Borbarát Hölgyek és az okleveles borbírók, belőlük is szám szerint hét darab – név szerint pedig Márkus Béla, Lukács Szabolcs, Bodorkós Norbert, Kulka Gábor, Háklár József és Zabó Péter.

Miközben épp irigykedni kezdenénk foglalkozásuk iránt, belibben a Gencsapáti Hagyományőrző Néptánc Együttes, eljárják a magukét, istenítik cseppet az isteni nedű pár cseppjét, és táncra invitálják komámasszonyaikat. Kicsit meglóbálnak körkörösen egy borral teli poharat is, amivel a centripetális erő úgy játszik elfele, hogy a likvid mindvégig a pohárban marad. Szerencsénkre.

A programnak csak végeredmény szempontjából érdekfeszítő része ezután következik: a borbíróknak sorban viszik ki – tűzpiros kendővel letakarva, hogy még véletlenül se látszódjék a címkéje vagy bármely ismertetőjegye – a borokat, amiből nem kevés adatott meg idén: a korábbi számokat messze lekörözve mintegy nyolcvan fehér és vörös bort neveztek a hazai borászok. A legmagasabb pontszámot elért bor viselheti a Savaria Történelmi Karnevál legjobb bora 2007 titulust és logót, melynek átadására, illetve a díjkiosztásra augusztus 24-én kerül sor a Borok utcája színpadán. A nyertes italokat a karnevál idején az Európai Borlovagrend tagjai részvételével szentelik majd fel ünnepélyes keretek közt.

A Savaria Történelmi Karnevál Borversenye 2007.

A Savaria Történelmi Karnevál évente meghirdetett borversenyének célja a magyar szőlő- és borgazdaság eredményeinek bemutatása, népszerűsítése, a hazai borok hírének és piaci szereplésének javítása.

Az idei versenyen szerte az országból neveztek borászok 32 fehér, 2 rosé és 33 vörös borral. A versenyen Magyarország bortermelőinek kereskedelmi forgalomban lévő palackozott borai vehettek részt. A legmagasabb pontszámot elért bor viselheti a Savaria Történelmi Karnevál Közalapítvány által adományozott

„A Savaria Történelmi Karnevál legjobb bora 2007”

Egyúttal ezen a borversenyen választották ki a neves borbírák azt a bort is, mely egy esztendőn át képviseli majd Szombathelyt a reprezentatív eseményeken, mint a város bora.

A nyertes borokat a karnevál idején az Európai Borlovagrend tagjai részvételével szentelik majd fel ünnepélyes keretek közt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Galéria