Varnus Xavért átverte az orgonaépítő

Az általa tavaly megvett mezőlaki templomban így várhatóan csak ősszel avatják fel az orgonát.

Kedves Barátaim, szomorú szívvel jelentem, hogy az én csodálatos kis mezőlaki templomom orgonájának avatására - a tervekkel ellentétben - alighanem október végén kerül csak sor. Ugyanis az az orgonaépítő vállalkozó, ki a Marsról szabad szemmel is jól látható, neki euróban kifizetendő munkadíjért, szigorú szerződési feltételek mellett elvállalta az orgona Németországból Magyarországra való átköltöztetését, felépítését és behangolását, a hathetes munkafolyamat első hete után nevetséges, és azóta az ország egyik legkiválóbb orgonaszakértője által írásban is megcáfolt, hazug indokok alapján, szerződésszegő módon lelépett, miután felvette a hat hétre szóló teljes munkadíj felét

– kezdte mai Facebook-bejegyzését Varnus Xavér orgonavirtuóz, aki tavaly októberben vásárolt magának Mezőlakon egy használaton kívüli imaházat azon célból, hogy Stuttgartból beszerzendő hangszerével szervezzen orgonafesztivált, koncerteket.

Hiába készült el azonban március 15-ére az egykori evangélikus templom belső átalakítása, Varnus Xavér pórul járt a német orgonaépítővel, aki április végére kétszeres áron lenne csak hajlandó befejezni az elkezdett munkát. A művész perre megy, elhalasztja a fesztivált, és azt ígéri, nyárra elkészül az orgona, amit ősszel felavatnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek