Kovács Zsófia bronzérmet nyert gerendán vasárnap az antalyai torna Európa-bajnokságon.
A háromszoros Eb-győztes magyar tornász a második legjobb eredménnyel jutott be a nyolcas döntőbe, így éremre esélyesként mutathatta be gyakorlatát. Elsőre 13,500 pontot kapott produkciójára, amivel negyedik lett volna, de a magyar csapat óvást nyújtott be az egyik elem megítélését vitatva, ennek helyt adtak, így Kovács 13,700 ponttal egy pozíciót előrelépett.
Gerendán ez a magyar torna első Eb-érme. Kovács pénteken második volt egyéni összetettben, szombaton pedig ötödik lett felemáskorláton, adta hírül az MTI.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!