A szombathelyi református templom a harmincas évek végén épült, akkor még torony nélkül. Most azonban úgy tűnik, vége a toronynélküliségnek, megvan rá a 75 millió forint, amit az Emmi és a hívek dobtak össze. Kezdődhet a munka is, ma helyezték el az alapkövet és egy időkapszulát ünnepélyes keretek közt.
Egy év múlva ugyanitt egy körülbelül kilenc emeletnyi, 29 méter magas torony fog állni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!