A sok jó produkció nem várt bonyodalmakat okozott a szervezőknek, újra kellett osztani az ajándékokat, többen bizonyultak jobbnak a jóknál. A feszültségeket a kaszinóban lehetett levezetni, ahol memória játékkal zsetont szerezhettünk, amit aztán a pókerasztalnál jól el lehetett veszíteni. Aki megéhezett azt várta a büfé állandó akcióival. Mozgalmasabb műsorok is várták a diákokat, kosarazni, röpizni lehetett a tornateremben. A műsorok is itt kaptak helyet, amit már hagyományosan a West Side-osok és az akrobatikus kosarasok szolgáltattak.
A délután az elsősök avatásával folytatódott, az este diszkóval zárult. Itt készült képeinek majd a gólyaavatóknál nézhetik meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!