Az immár több, mint évtizedes hagyománnyal rendelkező évbúcsúztató futáson négy éves volt a legfiatalabb futó, ő malackának öltözött, a legtávolabbról pedig a paksi sportolók érkeztek Bár nevezési díj hivatalosan nem volt, mindenki hozott pezsgőt. Pontosan 11 órakor elstartolt a mezőny és rendőrautós felvezetéssel lefutották a kb. egy kilométeres belvárosi távot. Visszaérkezés után kezdődhetett a pezsgős koccintás. A vidám dugópukkanások és a nedű elkortyolása után azonban váratlan dolog történt, gyerekestől, kutyástól beesett a szimfonikus zenekar maratonfutó szekciója, akik kicsit elszámolták magukat a helyi közlekedéssel. A jelenlévők nem sokat vaciláltak, pezsgőt diktáltak az újonnan érkezettekbe és újból felálltak egy csökkentett kör lefutásához.
Képgaléria a dupla szilveszteri futásról!
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!