Áremelési hullám jön a bankoknál januártól: nagyot nőnek az átutalási és készpénzfelvételi költségek

Jövő év januárjától átháríthatják a bankok az ügyfelekre az augusztusi tranzakciós illetékemelést. Az OTP már lépett.

A kormány tranzakciós illeték emelésről szóló döntése szerint idén augusztus elsejétől a korábbi 0,3 százalék helyett 0,45 százalékos tranzakciós illeték terheli az átutalásokat és 0,6 százalék helyett 0,9 százalék az illeték a készpénzfelvételi tranzakciók után. Ezt a pénzintézetek a lakossági ügyfelekre 2024. december 31-ig nem terhelhetik át.

Mint Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője felhívta rá a figyelmet, az OTP Bank már lépett is: a hosszú hétvégén közzétette hirdetményét, mely szerint a lakossági bankszámlák esetében a tranzakciós díj emelésének megfelelő mértékű, 0,15 bázispontos díjemelésre kerül sor január elsejétől az átutalásoknál.

Így bankon belül, más ügyfél számlájára a korábbi 0,3%, helyett 0,45%, bankon kívül pedig 0,35% helyett 0,5%-os díjat alkalmaz majd a pénzintézet a legtöbb számlacsomagjánál. A díj felszámítása az átutalás összegétől független, holott az illetékszabály a korábbi 20 ezer forint helyett immár 50 ezer forintban határozta meg azt az összeget, ameddig a lakossági utalások illetékmentesek lehetnek.

Az OTP Bank a korábbi maximális díjmértékeket is jelentősen megemelte. Egy bankon kívülre indított forint átutalás esetében az eddigi 14 522 forint helyett 25 000 forint lesz a maximum. Ez azt jelenti, hogy míg idén egy 5 millió forintos vagy afölötti utalásnál a maximum díjat kell fizetnünk - azaz 14 522 forintot -, addig januártól ugyanerre az összegre 25 000 forint lesz a díj utalásonként.

Az OTP a készpénzfelvétel díját is megemeli. Belföldön saját ATM-ből a korábbi 159 ft + 1,49%-os díj helyett 159 ft + 1,79%-os díjat kér el a pénzintézet. Az OTP ügyfelek idegen ATM-ből belföldön a korábbi 1 581 ft + 0,6% helyett 1 581 ft + 0,9%-os díjat kell fizessenek január elsejétől.

Gergely Péter szerint szinte bizonyos, hogy az OTP példáját a többi bank is követni fogja, így januártól díjemelési hullámra lehet számítani. Ráadásul – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője – tavasszal további díjemelés jöhet, hiszen a jogszabály a bankoknak lehetővé teszi, hogy díjaikat az előző évi infláció mértékével emeljék. Ennek nyomán várhatóan további 4,5 százalékkal emelkedhetnek áprilistól azok a banki díjak is – például a számlavezetési költségek -, amelyek nincsenek összefüggésben a tranzakciós illetékkel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság