Megint megugrott az infláció, lendületesen drágulnak az élelmiszerek

Leginkább a liszt, a tej, az olaj, a tojás és a vaj ára emelkedett.

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A járműüzemanyagok ára 2,4 százalékkal felülmúlta a 2024. októberit.

Tavaly novemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 4,9 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 39,3 százalékkal, a tejé 16,6, a csokoládé és kakaóé 12,8, a gyümölcs- és zöldségléé 11,7, az étolajé 10,1, a tojásé 9,8, a vaj, vajkrémé 9,7, az éttermi étkezésé 7,9, az alkoholmentes üdítőitaloké 6,3 százalékkal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 6,4 százalékkal, a cukoré 5,8, a margariné 2,7 százalékkal csökkent 12 hónap alatt.

A szolgáltatások 7,0 százalékkal drágultak, ezen belül az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás, valamint a lakbér 10,9 százalékkal, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a sport- és múzeumi belépők 9,6, a lakásjavítás és -karbantartás 8,8, a testápolási szolgáltatások 8,7, a társasházi közös költség 8,4, az üdülési szolgáltatás 7,3 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk ára 4,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a szeszes italoké 4,1 százalékkal.

A háztartási energiáért 3,2 százalékkal, ezen belül a vezetékes gázért 6,3, az elektromos energiáért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

A tartós fogyasztási cikkek ára 0,2 százalékkal mérséklődött, ezen belül a használt személygépkocsik 6,6 százalékkal kevesebbe, az ékszerek 13,8, az új személygépkocsik 5,6, a szobabútorok 2,0, a konyha- és egyéb bútorok 1,2 százalékkal többe kerültek.

A gyógyszer, gyógyáruk 3,9, a járműüzemanyagok 0,7 százalékkal drágultak.

Októberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal növekedtek. Az élelmiszerek átlagosan 0,9 százalékkal drágultak, ezen belül a tojás 11,9, a gyümölcs- és zöldséglé 3,8, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,0, az alkoholmentes üdítőitalok 2,8, a tejtermékek 1,7, a sertéshús 0,7, a liszt 0,5 százalékkal többe, a cukor 3,7, az étolaj 1,7, a tej 0,3 százalékkal kevesebbe került.

A járműüzemanyagok ára 2,4 százalékkal nőtt. A háztartási energiáért átlagosan 0,4 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a palackos gázért 1,5, a vezetékes gázért 0,9 százalékkal. A szolgáltatások díja átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 0,8 százalékkal többe, az üdülési szolgáltatások 0,3 százalékkal kevesebbe kerültek - közölte a KSH.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság