Mészáros Lőrinc elismerte, hogy van köze az új, 22 milliárdos luxus-repülőgéphez

Ezzel a géppel ruccantak ki november végén Londonba Várkonyi Andreával.

Korábban már beszámoltunk Újabb, 22 milliárd forintba kerülő luxusrepülőt szerzett be a NER 2024. November 27. 14:32 az Átlátszó nyomozása alapján arról, hogy feltehetően egy új luxus-repülőgéppel gazdagodott a NER. A lap ennek kapcsán meg is kérdezte Mészáros Lőrincet a repülőről és a milliárdos válaszolt is, jelezve, hogy van némi köze hozzá, legalábbis valamelyik cégének.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A lap egyébként konkrétan Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc november végi londoni útja miatt kérdezett rá arra, hogy valóban ők utaztak-e a repülőgéppel. A válasz néhány órán belül megérkezett, és mint kiderült, az OE-LOT lajstromjelű Bombardier Global 6500-as típusú privát jettel repült Mészáros a feleségével Londonba november végén, valamint a magánrepülőgép az egyik érdekeltségében lévő céggel áll kapcsolatban. Azt azonban már nem árulta el, hogy melyikkel.

Ahogy arra a későbbi kérdésükre sem kaptak választ, hogy a meg nem nevezett Mészáros-cég tulajdonosa-e a 22 milliárd forintot érő repülőgépnek vagy valamilyen tartós bérleti konstrukcióról van-e szó. A lap egyébként az utak jellege, a várakozások alapján arra következtet, hogy a jet nem egy hagyományos bérelt járat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet