Az ország második legrosszabb vasútvonala lett a győri

Olyan jól sikerült a vonal felújítása, hogy még több a baj, mint korábban.

A tavalyi évet tekintve a második legrosszabb vonal a győri lett a HVG éves toplistáján. „2023-ban, amíg tartott a felújítás, a forgalomban maradt szakaszon volt sok gond, most pedig, hogy kész lett a munka, nemhogy nem sikerült javítani, még több is lett a baj” – írt a lap a szakaszról, ami az előző évi 180 után 230 hibaponttal zárta az évet.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Az első helyezést a Budapest-Záhony vasútvonal szerezte meg, mivel itt adódott a legtöbb probléma a vonatok közlekedésében. Ugyanakkor már nem túl nagy az előnye a győrihez képest: 251 pontot kapott, ráadásul 9 pontot javított is egy év alatt.

A lap egyébként a MÁV tavalyi teljesítményére – a Mávinformon megjelent tájékoztatások alapján – 2924,5 hibapontot adott, ami 120-szal több volt az egy évvel korábbinál. Viszont a romlás üteme lassult, hiszen korábban évente ötszázas növekedést mértek.

A legtöbbet késő vonat egy március végén Budapestről Zürichbe tartó EuroNight volt, ami 20:40-kor indult a Keletiből, és a reggel még Magyarországon érte. Még a pályaudvaron letört az áramszedője, amivel összeszedett több mint kétórás késést – plusz egy félórára megbénította a térség vasúti forgalmát –, és így végül túl későn érkezett meg Győrbe, mert egy éjszakai pályakarbantartás miatt az osztrák vasút csak hajnalban engedte be az országba.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés