Burgenland ma választ

Új tartományi parlamentet választ Burgenland. Hat párt szerepel a listán, 250.400 választó dönt. Az első eredmények már nem sokkal 16 óra után várhatók.

Az első szavazóhelyiség reggel 6.45-kor nyílt meg Savanyúkúton (Bad Sauerbrunn), de a legtöbb reggel 7 és 9 óra között nyit, az utolsó szavazóhelyiség pedig 9.30-kor Pörgölényben (Pilgersdorf) és Strémben (Strem) engedi be a választókat. Az utolsó szavazóhelyiségek 16 órakor már be is zárnak.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Az első burgenlandiak az előrehozott választás napján, január 10-én mentek el szavazni. Ezzel a lehetőséggel összesen 34.267 szavazásra jogosult élt. Ez az összes szavazásra jogosult 13,68 százaléka. A szavazatokat január 19-én a szavazólapokkal és a választás napján leadott szavazatokkal együtt számolják össze - írja az ORF.at.

Hat párt indult a választáson: a szociáldemokrata SPÖ, a kereszténydemokrata, konzervatív ÖVP, a nacionalita FPÖ, a Zöldek, a liberális NEOS és a Józan ész listájaként fordítható Liste Hausverstand. A Hans Peter Doskozil jelenlegi tartományfőnök által vezetett SPÖ eddig abszolút többséggel rendelkezett a burgenlandi parlamentben.

Doskozil legnagyobb kihívója az FPÖ csúcsjelöltje, Norbert Hofer, aki folytatni kívánja a Szabadságpárt országos sikerét. A pártot erősen szélsőjobboldalinak tartják. Néhány nappal ezelőtt írtunk arról, Ausztriában hihetetlenül gyorsan emelkedik a szélsőjobb népszerűsége January 14. 07:29 hogy Ausztriában hihetetlenül gyorsan emelkedik a szélsőjobb népszerűsége

A tartományi parlamentben 36 mandátum van. 2020-ban az SPÖ megszerezte a szavazatok 49,94 százalékát. Az ÖVP 30,58, a Szabadságpárt 9,79, a Zöldek 6,72 százalékot kaptak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek