Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a kedd este megjelent Magyar Közlönyben rendeletben szabta meg a 3200 magyar önkormányzat közül 855 által fizetendő szolidaritási hozzájárulás összegét, amellyel a többi, kevés bevétellel rendelkező települést támogatják - hívta fel a figyelmet a hvg.hu.
A melléklet tartalmazza a listát az egyes települések által fizetendő szolidaritási hozzájárulás összegéről, így Szombathely neve mellett - kerekítve - 3,83 milliárd forintos összeg szerepel 2025-re, míg tavaly 3,6 milliárd forintot fizetett. A teljes lista, mely a Vas megyei településeket tartalmazza, itt látható:
A lap még felhívja a figyelmet arra is, hogy míg 2020-ban az önkormányzatok 58 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást fizettek, addig idén már 360 milliárd forintot von el az Orbán-kormány. Öt éve az önkormányzatok támogatása nettó 763 milliárd volt, idén nettó 990,5 milliárd lesz, ami nominálisan 29,8 százalékos növekedés. Ugyanakkor a 2020-2025-ös időszakban az infláció 48,5 százalékot tett ki, vagyis ezalatt az önkormányzatok támogatásának reálértéke mintegy 18 százalékkal csökkent.