Baleseti helyszínelés miatt a reggeli órákban késések és járatkimaradások várhatók a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok esetében – közölte hétfő reggel a Mávinform.
A közlemény szerint a Keleti pályaudvarról 4:50-kor Nagykátára induló S60-as járat Budapest területén, a Salgótarjáni utcai felüljáró közelében elgázolt egy embert.
Székesfehérváron, a Maroshegy megálló közelében is történt egy hasonló baleset. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszínre a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói érkeztek, és a társhatóságok is jelen vannak.
A Mávinform közlése alapján a baleset következtében meghosszabbodhat az eljutási idő a balatoni vonalakon, Székesfehérvár és Szabadbattyán között pedig szünetel a vonatközlekedés. A vasúttársaság pótlóbuszokat szervez az utasok számára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!