1,5 milliárdot bukik havonta a Spar az árrésstopon, komolyabb lépésekre kényszerülhet

Korábban már a CBA is nagy veszteségeket és bezárásokat emlegetett az árrésstop miatt.

A kormány által bevezetett árrésstop jelentős problémát okozhat a Spar számára egy állítólagos levél szerint, amelyet Heiszler Gabriella elnök-ügyvezető igazgató és Vonier Eduard ügyvezető igazgató küldött a dolgozóknak. A Portfolio értesülései alapján a bolthálózat havonta 1,5 milliárd forint veszteséget szenved el az intézkedés miatt, és mivel ez már a sokadik hasonló korlátozás, a vállalat kénytelen lesz módosítani kereskedelmi gyakorlatán, illetve szükség esetén további lépéseket is tehet.

A lap birtokába került levél szerint az árrésstop újabb olyan intézkedés, amely megnehezíti a cég működését, miközben a Spar már a harmadik veszteséges évét zárta 2024-ben. A vezetők hangsúlyozták, hogy céljuk továbbra is a vásárlók számára megbízható szolgáltatás biztosítása, valamint a dolgozók számára stabil munkahely fenntartása.

„Az óriási kommunikációs zajban azonban fontos megérteni, hogy az árrés nem egyenlő a haszonnal, nem egyenlő a profittal. A maximum 10% árrésből, ha levonjuk a kiskereskedelmi különadót, alig valamivel több mint 5% marad csupán”

– írták a vezetők, hozzátéve, hogy ebből csupán az áruk boltokba juttatását tudják finanszírozni. Az árrésstop miatt viszont további 1,5 milliárd forintos terhet kell vállalniuk a bérköltségek, a piaci áron fizetett rezsi, az egyéb közterhek és az üzletek bérleti díjának fedezésére.

A vállalat emiatt módosítani fog a kereskedelmi stratégiáján, és ha a jelenlegi szabályozási környezet nem javul, sőt tovább romlik, akkor a hosszú távú stabilitás érdekében további intézkedések bevezetésére is rákényszerülhet.

Korábban egyébként Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója is úgy nyilatkozott az RTL Híradónak, hogy a hétfőn indult árrésstop nem fenntartható és ha hosszú ideig hatályban marad teljesen egyértelműen

visszafordíthatatlan károkat fog okozni a hazai kereskedelemben.

Szerinte a boltlánc üzleteiben nagyobb az árrésstoppos termékek részaránya, így csak nagy veszteséggel tudnak ezután működni. Az igazgató úgy véli, ha a magyar tulajdonú szereplők bezárni kényszerülnek, veszélybe kerülhet a lakóhelyközeli üzletek működése, valamint a kisebb települések ellátása.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság