A falusi italboltokra is kiterjeszti a kocsmaprogramot a kormány

Az italboltok is 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.

Csütörtöktől kibővül a falusi vendéglátóhelyek támogatására indított pályázat kedvezményezetti köre – jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint a lehetőséggel már azok a falusi italboltok is élhetnek, amelyek ezer főnél kisebb lélekszámú településen működnek, és április 9-én rendelkeztek érvényes működési engedéllyel. A támogatás vissza nem térítendő, és legfeljebb 3 millió forint lehet.

A pályázatokat április 11-től április 30-ig lehet benyújtani. A teljes, 100 százalékos intenzitású támogatás több célra is fordítható: energiahatékonysági fejlesztésekre, eszközbeszerzésre, illetve bér- és működési költségek fedezésére is.

A program bővítését még február végén jelentette be Kocsmaprogramot indít a kormány – március 3-tól indul a pályázat 2025. February 26. 09:04 Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Mint akkor elmondta, a kormány összesen egymilliárd forintos keretösszeggel támogatja az ezer fő alatti települések kisvendéglátóit, hogy azok is részesei lehessenek a turisztikai fejlesztéseknek. A miniszter szerint „a kiskocsma mindig is a falu lelke volt”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság